Eddig semmit nem tudtál a betűkről...

Mi igényelte a nyomdászat kialakulását Európában és mikortól számítjuk azt? A XV. században voltak első jelei, az Ázsiában már ismert nyomtatásnak. Vajon van-e kapcsolat a kettő között?

konyvkoto.jpg

A betűtörténeti sorozatomhoz olvasd el az előzményeket is itt és itt. 

Azt biztosan tudjuk, hogy Európában a kódexmásolók nem győzték munkával, tehát szükségszerű volt egy ilyen találmány alkalmazása. Az értelmiség az egyház irányításán kívül is sokszorosítani kívánta a tudást és bővíteni ismereteit.

A reneszánsz embernek már nagyobb volt a műveltség igénye, mint a középkorban élt társának. A kínai és az európai könyvnyomtatás is mozgatható betűt használt, de semmi bizonyítékunk nincs a két kultúra közötti összefüggésre, hacsak nem a kereskedők révén, akik a könyvnyomtatásra vonatkozó ismereteket elhozták Ázsiából.

betuonto.jpg

Betűkészítő, betűöntő emberek. 

Európában a táblanyomtatás és a mozgatható betű gondolatát azok a XIII. század körül használatos pecsétek is elősegítették, amelyek betűket tartalmaztak.

Technikai újítást nyújthattak azok a fametszők, akik a XV. század elején a táblanyomtatás munkáját végezték. 

                      aman01.jpg

Könyvkészítő műhely. 

Az egyház által tiltott, ördög bibliájaként ismert kártyajátékok, amelyek a kocsmákban, fogadókban és titkos helyeken igen népszerűek voltak, a nagy igényre való tekintettel fametszettel készültek, mert így könnyebb volt sokszorosítani. Így finomodott a fametszés technikája.

Mi volt a nagy technikai újítás előtt? 

Gutenberg nyomdagépének létrehozása előtt már lehetővé vált, a betűnként való egyedi szedés. Így lehetőség nyílt arra, hogy különálló betűk megválasztott sorozatából lehessen szedni és nyomtatni a lapokat. Később ugyanazokat az elemeket más sorrendbe rakva, új összeállításban ismét szövegeket nyomtatni.

 

Kínában már a második évezred kezdetén, de valószínűleg az első évezred közepe óta létezett a nyomtatás. A nyomómintát azonban, akkoriban még egy tömbben faragták ki és erre a fordított tükörképre nyomták rá a papírt.

 
aman05.jpg

A betűöntő műhelyben. 

A nyomóminták anyagai lehettek porcelánból, fából és bronzból. Kínában, később Koreában és Japánban is egyedileg szedhető betűt használtak még jóval az európai nyomtatás megjelenése előtt, de módszer azért nem terjedt el, mert a távol-keleti nyelvek több ezer írásjegyet használtak.

Melyek a hasonlóságok a kínai nyomtatás és Gutenberg eljárása között? 

A kínaiak több ezer írásjele közül, amelyeknek csak kis része jelölt hangot ugyanúgy kapott kifaragott dúcot, mint a többsége. A többsége ezeknek a jeleknek szótagokat, szavakat és elvont fogalmakat jelölt.

 

Johannes Gutenberg a betűin kívül, gyakran előforduló betűkompozíciókat, úgynevezett, ligatúrákat Æ, Œ készített és ezeket egy dúcra faragta, öntötte ki, de használt rövidítéseket is. A 42 soros bibliájához, kétszázkilencven különböző jelet öntött, de ez később nem volt annyira használatos. 

 

A ligatúrák használata a könyveknek, a kézíráshoz való hasonlatossága, annak utánzása miatt volt fontos, vagyis akkoriban a cél nem elsősorban a technikai újítás, hanem a kézzel írott kódexek másolása volt. A valódi változás a XV. században kezdődött, amikor az itáliai humanista nyomdászok, a reneszánsz írás betűjeleit kezdték el alkalmazni, aminek természetesen az alapja az ókori antikva volt. Tökéletesedett a nyomtatás folyamata, a kézírás elkülönült a nyomtatástól. Az új könyvek jellemzői az antikva betűformák és az újfajta sorritmus kialakítása voltak. 

 

aman06_betuonto.jpg

 Betűöntés. 

 

Kik voltak a klasszikus nyomtatás emberei és melyek a kellékei? 

 

 A legfontosabb szakemberek, akik a nyomtatáson dolgoztak:

 

1. a tervező,

2. a metsző,

3. az öntő.

Hogyan készült a betű? 

A nyomdászat kezdetén a nagy kézügyességet igénylő munkát egyedül végezte a nyomdász. Egy elkészített terv alapján öntött vas, a XVIII. század után acél fém rudacskát gyártottak ehhez a művelethez. Egyik végére rávésték a betű képét, formáját, hogy a betű alakja kirajzolódjon.

 

 belyegzovas.jpg

Ezt hívták:

-       patricának,

-       sablonnak vagy,

-       betűfej-lyukasztónak.

A fémlemezbe sajtolt betűs fém rudacska a patrica, amelynek a lenyomata a matrica. A betűk készítése betűfejes fémrudacska, a betűbeütő eszköz, a patrica elkészítésével kezdődött, amit acélból metszettek ki mint a betű fordított képét.

A patricát ezután fakalapáccsal beütötték egy lágyabb fémbe, fémötvözetből készült réz vagy bronz fémlapra, gondosan azonos mélységben. Ez a rézdarab lett a matrica, a betű öntőmintája. 

 

Ebből a negatív formából több betűt lehetett önteni, de ezek idővel elkoptak. A matricát betűöntőmintába illesztették és kitöltötték fémolvadékkal – ólom, ón és antimon keverékével – ezzel jött létre a fordított betű, kidomborodó képe és a betűtörzs. Ezt annyiszor sokszorosították ahányszor kellett.

ontokeszulek.jpg

 

Betűöntő készülék. 

A matricából, a negatívból, az öntőgép segítségével sokszorosították és gyártották a betűket. 1938-ig a Gutenberg által feltalált gépek korszerűsítettebb változatait használták, ami napi tíz óra munkával, csak két-háromezer betűt tudott előállítani, de a hatvanas években a betűöntő gépekkel, már napi negyvenezret.

A hatvanas években, még a betűtervezést megfelelő műteremben végezték. Az alapos tervezés után, de a véglegesítés előtt ellenőrizték az arányokat és az összképet is. Abban az időszakban, de még a digitalizálás feltalálása előtt is, a betűterv rajzát, vetítőgéppel vitték át a fémlemezre és egy úgynevezett precíziós géppel vésték ki.

 

A gép fontos része volt a pantográf, amelynek lényege az volt, hogy századmilliméternyi pontossággal követte a rajz vonalát. Miután a gép kivéste a betűt, mikroszkóppal nézték meg, és ha korrekcióra volt szükség, akkor utána véstek.

 

betuszedoxix_02.jpg

XIX. századi betűszedő gép. 

 

Milyen volt a betűszedő gép és hogy készültek a nyomtatott lapok? 

 

A betűszedő gépet a XIX. században találták fel, mert korábban, Gutenberg óta kézzel szedték a betűket. A betűszekrényből vették ki és helyezték a szükséges sorrendben, a kézben tartott sorjázóba, vagy a szedővasba.

A sorjázóból vagy szedővasból, vagyis ebből az eszközből vették ki a betűt. Ennek a szerkezetnek a lényege, hogy három oldalról zárt volt és ebből a szorosan záródó keretből, a formazáró keretből emelték át a szedést, a nyomógép nyomólapjára.

 

220px-palatino_font_sample_svg.png

Palatino fontkészlet. 

 

Melyek voltak a nyomtatott betű elemei? 

 

A betűnek a papíron megjelenő alakja a betűkép. A betűkép a nyomdai pontban kifejezett mérettől függ. A betűképet környező fehér mező a betű húsa, ami fehér ugyan, de benne van az előző és következő betű vonalában, ezért meghatározza a betűközt és a sorközt. A fehér rész, vagyis a betű húsa legalább annyira meghatározza a szedés és a szöveg ritmusát, mint a fekete, vagyis a betűk képe.

 

Azt az optikai vonalat, amelyen betűk állnak betűvonalnak hívjuk. Ettől válik áttekinthetővé és szabványossá a szöveg. A betűvonal lényege, hogy minden 10 pontos betűtörzs, függetlenül a típustól, kortól megjelenéstől, egy vonal mentén kell, hogy elhelyezkedjen. A fémbetű alsó és felső síkja, a betűkép és a betű lába közötti távolság, a betűmagasság. 

 

A betűknek és jeleknek a típustól, fajtától, törzsmérettől függetlenül azonos magasságúnak kell lenni. Betűtörzsnek nevezzük a valódi betű testet, aminek valódi méretét az az alapvonal hosszúság határozza meg, amivel derékszöget zár be. 

245px-frutiger_font_svg.png

 Frutiger betűtípus. 

 

Mik határozzák meg a betűk grafikai megjelenését és egységét? 

 

A betűk grafikai megjelenését, egységét a következő dolgok határozzák meg:

1.a kerekded elemeik tengelyállása,

2.a talpak és fejek, azaz a szerifek alakja,

3. a méretek aránya,

4.a tervezéshez használt betűíróeszköz és az alkalmazott írástechnika,

5. ezek szerint lehet a betű típusa Garamond, Bodoni, Caslon vagy bármi más. 

adobecaslonpro.gif

 Adobe Caslon Pro. 

 

Milyen a szabványos betűmagasság az egyes országokban és az egyes földrészeken? 

 

Európában: 62 és 2/3 pont

 

Oroszországban: 66 és 3/4 pont

Anglia és Egyesült Államok: 62 pont

A betűkép nem tölti ki a betűtörzs egész felületét, ezért azonos törzsmagasságú betűk betűképeinek méretei, attól függenek, hogy milyen típusról van szó. 

 

Kockacukor és Kockacukor  - világosan látható, hogy az Arial talp nélküli betűnek a 12 pontos változata, nagyobbnak és vastagabbnak tűnik a Times New Roman 12 pontos betűjénél. A betűnagyságot, a törzsmagasság pontokban kifejezett méretével jelöljük:  6, 8, 10, 12.

450px-pantograph_etching_mechanism.JPG

Pantográf. 

Milyenek lehetnek a betűk fajtái? 

Megkülönböztetünk verzális, kapitális, kis kapitális, kurrens, script, álló, kurzív, félkövér, kövér betűket és ezek variációit. 

 

Milyen az egyedileg szedhető betű? 

 417px-pantograph_by_christoph_scheiner.jpg

 

Christoph Scheiner pantográfja. 

Ma, amikor a számítógépet használjuk arra, hogy rendezzük és alakítsuk a betűket, az írást, magunk állítjuk be a nyomtatást. Az 1950-es évek végéig, a nyomdai betű fizikai valóság volt.

A betű a következőképpen nézett ki: egy fémdarab, amelynek fejrészére a betű fordított képe volt vésve, erre a felületre került a festék, innen pedig a nyomás után a papírra. A betűtörzs, a rajta lévő betűtől függően változó szélességű, de azonos hosszúságú, szögletes idom, amelynek hossza nem volt több a hüvelykujj szélességénél, hogy az anyaghasználat takarékos legyen.

Gutenberg korszakalkotó találmánya a mozgatható, egyedileg szedhető nyomdai betű, aminek valódi mérete huszonhárom cm. Az oldalon található kis horonynak köszönhetően, a szedő kizárólag tapintással is meg tudja állapítani, hogy melyik a felső oldala. Sokszor látássérült embereket is alkalmaztak ebben a szakmában, mert munkájuk éppoly precíz volt, mint látó társaiké.

 

Milyenek a mai kor betűtípusai? 

 copperplategothicbold.gif

 Copperplate Gothic Bold. 

A nyolcvanas években a talpas betűk voltak divatosak a könyvekben, ma a talp nélküli betűk dominálnak, illetve a húszas évek, vagy az ötvenes évek valamelyik időtlen betűtípusa. A régi elv a keskenyebb és egymáshoz közel állóbb betűtípusok alkalmazása volt, de időközben - megnövelték a betűk méretét és egy bizonyos irányba eltolták a betűk alakját, valamint szélesítették és széthúzták azokat, hogy nagyobbnak tűnjenek.

A számítógép megjelenésével, a korábbi időkkel ellentétben mindenki a maga tipográfusa lehet. A régebben igen költséges betűszedést mindenki végezheti, aki számítógéppel rendelkezik, természetesen nem mindegy, hogy milyen minőségben.

 

Viszont attól, hogy egy ilyen remek eszköz a rendelkezésünkre áll, nem leszünk automatikusan tipográfusok, kell hozzá grafikai alapképzés, a tipográfiatörténet ismerete, régi könyvek, vagy reprint kiadványok lapozgatása, a kézzel használatos eszközök ceruza, ecset, toll ismerete és fantázia, amikor magunk alkotunk új feliratokat és nem szolgaian másoljuk őket.

 

392px-pantograph.jpg

Pantográf. 

Mi volt a digitális világ előtti időszakban? 

A hagyományos angol fount időszak, a digitális világ előtti betűtípusokra vonatkozik, ami már az egész világon használatos az- az amerikai font forma. A fount eredetileg: egy azonos típusú és méretű, teljes karakterkészletet jelentett. A font napjainkban: egy bizonyos, azonos formakincsű, mérettől független ABC tervét jelenti. 

 

Simon Loxely betűkutató, betűtörténet író szerint: 

 

 

A svájci: - tiszta vonalú, kontrollált, jól rendezett.

A francia: - nagystílű, cikornyás, individualista univerzum.

 

Az amerikai: - miközben alkotóik a kreativitásra hivatkoznak, Amerikában még a betű is üzlet.

Az angol: – excentrikus, magába zárkózó és tipofil.

Akik a történelem folyamán tipográfusok lettek, azok valamilyen más kísérletezésből jutottak oda, ahol most tartanak, az alkimistákhoz hasonlóan és véletlenül kísérletezték ki, amit most a könyvekben látunk.

 

Kocsis Nagy Noémi 

Felhasznált irodalom 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerzoikonyvkiadas.blog.hu/api/trackback/id/tr1611742825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása