Hogyan szervezz sikeres író-olvasó találkozót?

Az alábbi hét pontban azt mutatom be, hogy melyek a legfontosabb szempontok, amelyeket figyelembe kell venned, ha sikeres rendezvényt szeretnél. Vagyis olyat, ahol bemutathatod a könyveidet, megmutatkozhatsz, mint író és találkozhatsz az olvasó közönségeddel.

Mielőtt a szervezésbe kezdenénk, tegyünk fel magunknak pár kérdést a célcsoportunkkal kapcsolatban és aszerint dolgozzunk. 

40563268_ml.jpg

1. Gyermekeknek írtad a könyved? 

Ha gyermekkönyv író vagy, akkor mindenképpen fontos, hogy a korosztály, akinek írsz, ne csak az olvasód, de a közönséged is legyen. 

A gyermek író-olvasó találkozóra ugyanúgy kell készülnöd, mint a felnőttre, csak kicsit másképp. Vagyis komolyan kell venni a közönségedet, abban az értelemben, hogy jó programmal kell készülni.

Korunk meseírója ugyanis nem csupán alkotó, de kicsit pszichológus, jó érzékkel megáldott marketing szakember, showman és jó esetben maga is szülő.

A felnőtt találkozóktól eltérően, a helyszínen lennie kell egy játszósaroknak. Számoljunk ugyanis azzal, hogy az érkező gyermekközönség szülőkkel jön, de még inkább testvérekkel. Ameddig a nagyobbak mesét hallgatnak, a kisebbeket is el kell fogalni valamivel a szülőknek, erre jó a játszósarok. 

Vagyis a helyszín kiválasztásánál ezek jöhetnek szóba: gyermekkönyvtár, könyvtár gyermeksarokkal, művelődési ház, amelyik gyermekbarát, olyan intézmény, ahol rendszeresen vannak gyermekprogramok, játszóház. 

Ha nem vagyunk jó előadói a saját történeteinknek, akkor felkérhetünk egy színészt, vagy egy remek mesélőt, aki felolvas, előad részleteket a könyvünkből. Valamint egy olyan zenészt, aki rendszeresen énekel gyermekdalokat. A zene ugyanis motiválja, inspirálja a gyerekeket és vidám társasággá kovácsolja őket. 

2. Felnőtteknek írtad a könyved? 

Akkor jól válassz helyszínt! Ez a legfontosabb szempont. A tér maga nem kell, hogy nagy legyen, de mindenképpen napsütötte, fényes, barátságos, vagy este jól megvilágított, mert az eleve meghatározza a hangulatot. 

Ha self-publishingban dolgozó szerző vagy, mint én, de akkor is, ha nem, hiszen ma egyre több író veszi a kezébe az irányítást, még a hagyományos kiadóknál publikálóknak is tervezni kell!

Az előbbinek az az előnye, hogy nagyjából már ismered a közönségedet, az olvasóidat, főleg, ha nem az első könyvedet adod ki. 

A felnőtt találkozókra kicsit másképp kell készülnöd, mint a gyermekkönyv találkozókra. Először is válassz ki egy ideális helyszínt: ez lehet könyvtár, művelődési ház. Vagy egy barátságos kávézó, egy könyvrendezvényeket is magába foglaló színház előcsarnoka, vagy különtermei, egy műpártoló ember galériája. 

3. Hány fesztiválon vegyél részt? Hány író-olvasó találkozót tarts egy évben? 

Ideálisnak a hatot-hetet tartom egy évben, de ha ennél több, akkor az sem baj. Természetesen, ha az a célod, hogy megismerjenek téged és a könyvedet, akkor úgy érdemes gondolkodni, hogy nagyjából minden hónapban egyet, vagy a nagy könyves rendezvények köré csoportosítva, amikor amúgy is nagy a nyüzsgés a kulturális életben. Például ilyen volt az idén a 87. Ünnepi Könyvfesztivál. 

Nem érdemes bemutatót tartani a szeptember 1-ei iskolakezdéskor. Egyre több író kapcsolódik be a nyári fesztiválok programjaiba. Vannak azonban olyan alkotók, akik a nyarat szigorúan az írásnak és a pihenésnek szánják. Ezt is meg lehet érteni. Valamikor írni is kell. :) 

4. Könyvfesztivál, vagy egyéni könyves rendezvény? 

Mindkettő. Leírom a különböző események előnyeit és hátrányait. A könyvfesztivál legyen nemzetközi, vagy magyar egy olyan esemény, amelyen mindenképpen ott kell lenned!

Az egyéni könyves rendezvények, az író-olvasó találkozók is nagyon fontosak lehetnek, mert ott ismerkedhetsz meg, beszélgethetsz a közönségeddel. Ott mondhatják el neked a könyveiddel kapcsolatos olvasmány élményeket, és ott tudod egy kicsit beavatni őket írói műhelyed kulissza titkaiba. 

5. Könyvfesztivál

Az első fesztivál, amelyen részt vettem az mindjárt egy nemzetközi volt, s ebből az alkalomból negyven darab könyvet nyomtattunk a kiadóval. Nagy lehetőségként éltem meg, mint ahogy az is volt. 

Előnyök: 

A. Sok emberrel találkozhatsz, ismerkedhetsz meg. 

B. Sok új olvasód lehet, akik nem csak barátok, tisztelők, rokonok, hanem, akik az adott rendezvényre kifejezetten könyvekért jönnek ki. 

C. Azzal azonban számolnod kell, hogy ahány fesztivál, annyi csodabogár. Ha türelmesen végighallgatod őket rengeteg rajongóra tehetsz szert. Azonban, ha dedikálsz is, akkor be kell osztanod az idődet, hogy mindenkire jusson. 

D. Ha türelmes vagy és pozitívan állsz a dolgokhoz, akkor életre szóló szakmai barátságokat, kapcsolatokat építhetsz. 

Hátrányok: 

A. Ha egész napos rendezvény, akkor nagyon kimerítő. Csak akkor vállalkozz rá, ha elég kitartó és elszánt vagy. Különben a lelkesedésed könnyen csüggedésbe csaphat át és az ezzel járó stresszt nem mindenki bírja elviselni. A stresszes íróknak azt javaslom maradjanak a billenytűzet mögött és csak könyveket írjanak. A kudarcért így valóban csak magunkat okolhatjuk. 

B. Bármilyen jól megszervezett rendezvényről van szó, vannak napok, amikor egyszerűen nem jön senki. Egyik nap még zsúfolt és nyüzsögnek az emberek, másnap üresen kong a tér. Mert például esik az eső. De a várt látogatóid kifogásai is ezer félék: "Csak ültem otthon és nem volt kedvem kimozdulni" - mondják. Ez nyilván azért van, mert nem ők a te olvasóid, közönséged. Ne csüggedj tehát!
 

6. Író-olvasó találkozó

Míg a könyvfesztivált kicsit úgy kell felfogni, mint egy alkotói "sporteseményt", addig az író-olvasó találkozó kicsit más. Arra hónapokig készülsz a könyveddel és nagy hírértéke van. Ameddig azon ott mozog a szakma színe-java, addig az író-olvasó találkozó egy intimebb, hangulatosabb, sokszor jókedvűbb rendezvény. Itt te magad és a közönséged vagytok. 

Kérhetsz a szervezésben segítséged a kiadódtól, de egy kis gyakorlattal, rutinnal megszervezheted te magad is. A helyszínt érdemes jól megválasztani, de nekem az az elvem, hogy mindenhova megyek, ahova hívnak, csak előtte tisztázni kell bizonyos kérdéseket, kéréseket. 

Minimum húsz könyvvel érdemes elindulni, de lehet harminccal is. A könyvet cipelni elég embert próbáló feladat, ne szégyelljünk erre a célra venni egy strapabíró, gurulós bőröndöt. Ugyan amerikai bibliaügynöknek, vagy utazónak is tűnhetünk így, de ez a végeredmény szempontjából nem számít. 

A helyszín mindenképpen legyen barátságos, "kuckós". Én évekig szemeztem egy nagyon hangulatos könyvtárral, de bemenni és érdeklődni csak azután mertem, amikor már három éve adtam ki könyveket. Meglepődtem a barátságos fogadtatáson. 

7. Író-olvasó találkozó szervezés, legfontosabb szempontok, előnyök, hátrányok. 

 

1. Udvarias, kedves érdeklődéssel a helyszínen, de mindenképpen személyesen történjék. Egy kedves, fiatal író barátom azt mondta, hogy kezdő írókkal nem állnak szóba. Ez egyszerűen nem igaz. 

2. Bemutatkozó példányok vitele, amelyek a könyvtári állományba kerülhetnek. 

3. Pontos időbeosztás, a könyvtár nyitvatartási rendjéhez való alkalmazkodás. 

4. Együtműködési készség, a program pontos leegyeztetése, email cím, telefonszám csere. 

5. A bemutató előtti kisebb kampány. Zárt, vagy nyitott facebook esemény, email, levél, meghívók szétküldése. 

6. Olvasók személyes meghívása, érdeklődés, hogy az adott időpontban ráérnek-e? 

7. Egy általunk ismert zenész, író, blogger, művész meghívása, aki bemutat minket, mint alkotót. 

Előnyök: 

Lehetőségünk van a hangulatos, intim beszélgetésre a könyvünkről, vagy arra, hogy részleteket olvassunk fel belőle. 

Erősebb kötelék alakul ki az író és olvasója között, mint egy fesztiválon. 

Emlékezetes esemény, közös fotózkodási lehetőség az olvasóinkkal.

Hátrányok: 

Bármennyit is kampányolunk előtte, lehet, hogy csak három-négy ember jön el, de lehet, hogy harminc. Nekem mindkettőhöz volt már szerencsém. Sok mindentől függ, a szervezéstől, az időjárástól, a napszaktól és még a naptól is. 

Végül a bemutatókkal és fesztiválokkal kapcsolatban is érvényes az alapigazság: a puding próbája az evés. 

Írónak lenni jó. :)

Kocsis Nagy Noémi

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerzoikonyvkiadas.blog.hu/api/trackback/id/tr7512057319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása