Támogatás, szeretet... könyvkiadás

Anthony Otero nemrég jelentette meg szerzői kiadással első könyvét Hanging Upside Down címmel. A kiadás során rengeteget tanult saját magáról és levont három olyan tanulságot, amit szerinte minden kezdő selfpublishernek tudnia kell.

“Amikor elárulom az embereknek, hogy self-publishinggel adtam ki a könyvem, mindig megkérdezik, hogy milyen tanácsot adnék, ha ők is neki akarnának kezdeni. Az én tanácsaim inkább praktikusak és arra fókuszálnak, hogy lelkileg jól legyél a saját könyved kiadása közben. Mert valljuk be, a self-publishing kifejezetten stresszes procedúra. Az én három legnagyobb tanulságom: támogatás, segítség elfogadása és hogy nem szabad semmit sem túlságosan magunkra venni.

44056535_ml.jpg

 

Támogass másokat, hogy támogassanak

Az utóbbi hónapokban sokszor megleptek azok, akik támogattak és azok is, akik inkább ellenem dolgoztak. Mások érzelmi támogatása rengeteget segít, de meg kell tanulni, hogy ez ott kezdődik, hogy te is támogatsz másokat. Ez azt jelenti például, hogy bíztatod az író társaidat, meghallgatod őket, elolvasod a kéziratot, ha megkérnek rá és őszinte véleményt mondasz. Amikor téged támogatnak, akkor megkérdezik, mi újság a könyveddel, amit aztán jól megbeszélnek a barátaikkal. Eljönnek a bemutatókra, sms-t írnak, hogy milyen nagyra tartják, amit csinálsz, még akkor is, ha egyetlen sort sem olvastak el a könyvből. Mindezt tedd meg te is másokért, cserébe ők is megteszik érted, amivel rengeteget segítenek majd lelkileg.

 

Kérj segítséget

Nagy lépés az is, amikor rájössz, hogy szükséged van mások segítségére és egyáltalán nem szégyen megkérni őket, hogy segítsenek. Ha olyan vagy mint én, és van egy teljes állásod, ami nem az írás, akkor kell neked is segítség a könyved kiadásában. Csak sokszor túl büszkék vagyunk hozzá, hogy segítséget kérjünk, pedig rá kell ébrednünk, hogy kell nekünk a többiek véleménye a könyvünkről, borítóról, marketing tervünkről. Nem minden kritika negatív és szükségünk van az őszinte hangokra körülöttünk, hogy minél jobb legyen a végeredmény. Kihozzák belőlünk önmagunk legjobb verzióját.

 

Ne vedd magadra

Talán ez a legfontosabb, amit megtanultam: semmit sem szabad magadra venni. Amikor kiadod a saját könyved, vizsgáld meg az elvárásaidat, mert ezektől sérülhetsz a legjobban. Ne dőlj be például az olyan ígéreteknek az ismerőseidtől, mint “Mindenképp megveszem majd a könyvet” vagy hogy “Felveszem az olvasnivalók listájára.” Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem. A te dolgod annyi, hogy ha mégsem tartják be a szavukat , akkor ne bántódj meg, mert nem tudod, mit miért tesznek. Általában nem a rosszindulat vezérli őket.

 

Fontos azt is megérteni, hogy nem túl sok ember olvas olyan könyvet, amit nem reklámoznak az orra előtt vagy amiről nem hallott még másoktól. Ezért kulcsfontosságú a marketing, hogy elérd a mondanivalóddal az embereket, mert a legtöbben olyan könyvet vásárolnak meg, ami valahonnan már ismerős nekik. Ezt pedig csak marketinggel érheted el.

Úgyhogy én már nem bántódom meg akkor sem, ha egy közeli barátom mondja azt, hogy a következő könyv az én könyvem lesz, amit elolvas, és legközelebb meglátom az Instagramon a kezében a legújabb bestsellert - ami nyilván nem az enyém. Ebből csak azt a tanulságot vonom le, hogy okosabban kell reklámoznom a saját könyvemet. Elég hely van itt mindannyiunknak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://szerzoikonyvkiadas.blog.hu/api/trackback/id/tr2612168082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása