Győzd le az alkotói válságot három lépésben

Előfordul olyan, hogy már akkor beüt az alkotói válság, amikor épp csak nekikezdtél a könyvednek. Még bele sem melegedtél, és máris szinte lebénulva érzed magad. Az addig sziporkázó ötleteid helyén az agyadban sivatagot találsz, amiből sehogy sem találod a kiutat. Hirtelen képtelen vagy leírni egy épkézláb mondatot. Elég ebből az érzésből egy kis ízelítő ahhoz, hogy feladd az egészet és a könyv első oldalának harmadik bekezdésénél már be is fejezd az írást, majd elrejtsd a fiók mélyére. Sokan a harmadik bekezdésig sem jutnak el, olyan súlyosan nehezedik rájuk a nyomás, amit a saját könyvük miatt éreznek. Az alkotói válság olyan, mint egy nyáladzó szörnyeteg, aki válogatás nélkül vesz célba random, gyanútlan írókat.

 12947958_l.jpg

 

Courtney Carpenter a Writer’s Digest magazin szakértője szerint nem szabad megadnod magad ennek a szörnynek, hanem inkább tudatosan cselekedned kell, hogy megvédd magad. Három lépést javasol, amivel hatékonyan véget vethetsz az alkotói válságnak.

 

1. Tarts szünetet

Törd meg az átkot. Ne ülj ott frusztráltan és füstölögj magadban, inkább kelj fel az asztaltól és rázd meg magad. Menj ki a lakásból, sétálj egyet, csinálj bármit, ami nem az írásról szól. Később visszatérhetsz, amikor úgy érzed, kitisztult a fejed és újra megpróbálhatod az írást.

 

2. Törölj ki mindent, amit beszennyezett az alkotói válság

Észre fogod venni, mi a különbség az ihletett és a görcsös írás között. Az utóbbiból érződik a reménytelenség, ahogy olvasod, úgy érezheted magad, mintha futóhomok lenne a lábad alatt. Töröld ki, amit azért írtál, mert túl akartál jutni az alkotói válságon. Mindegy, hány órát öltél bele, csak vissza fognak húzni ezek a szövegek. Nem kell megmenteni belőlük semmit, ne kockáztasd, hogy újra előhívják benned a blokkot.

 

3. Amíg kivergődsz a válságból, csak rövid mondatokat írj

Alapszabályként fektesd le magadnak, hogy amíg nem megy újra könnyedén az írás, csak tőmondatokban fogalmazol. A rövid mondatok ugyanis rákényszerítenek, hogy kristálytisztán fogalmazd meg a mondanivalódat. Arra sarkalnak, hogy koncentráltan írj és nem engednek elkalandozni. Nehéz belegabalyodni egy tőmondatba.

 

Sokan állítják, hogy az alkotói válság nem is létezik, de valószínűleg csak azért mondják ezt, mert olyan szerencsések, hogy sosem ültek még kiüresedett elmével a monitor előtt, várva, hogy eszükbe jusson a következő mondat. Pedig létezik, valóságos probléma, amit azzal lehet a legjobban legyőzni, ha van terved, amihez ragaszkodsz, ha felbukkanna nálad is. Ilyenkor válassz ki valamit, amiről tudod, hogy bármikor, bármennyit tudsz írni. Legyen az egy anekdota, egy kép, egy emlék, egy pillanat, egy erdő, egy vicc, bármi, ami megmozgat belül, amitől biztonságban érzed magad. Írj le róla mindent, ami eszedbe jut és kis idő múlva már el is oszlanak a fejed fölül a felhők és folytathatod a könyvedet. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerzoikonyvkiadas.blog.hu/api/trackback/id/tr212549885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása