Író leszek - és kifőzöm, mit kell tennem hozzá

- Író leszek – jelented ki.

- Megőrültél? Keress inkább rendes munkát! – hangzik a válasz.

 Végre eldöntötted - és máris elérkezik az első akadály, ami visszavet azon elhatározásodban, hogy írj. Márpedig, te úgy érzed, írnod kell. Jóformán még egy sort sem vetettél papírra, és azonnal azt látod, akivel megosztod az ambíciód, nem érdeklődik – vajon ez azt jelenti, hogy a hozzád közel állókat nem is érdekli a mondanivalód? Elképzelhető. Lehet azonban száz, és ezer másik ember, akit igen.

A legfontosabb dolog, ha elhatározod magadban, hogy írni fogsz, az, hogy ez pontosan így történjen: határozd el magad. Egy író sem született írónak, hanem azzá váltak, és nem a környezetük definiálta őket íróként, hanem ők maguk. Közhelyes, és mint minden közhely, igaz, hogy az vagy, amit gondolsz magadról. Válj tehát íróvá.

 Miről írj?

 A kérdés nem is helyes így. Mégpedig azért nem, mert az írás maga csak egy módja annak, amit az író tesz. Mit tesz? Mesél. Sztorizik. Beszámol, elbeszél, üzen, regél, tudósít. Valós, vagy kitalált történeteket. Világképet, gondolatokat, ideákat. Múltat, jelent, jövőt.

 Egy szerző nem csupán arról ír, amit ismer, és megélt. A fantáziájából él, és a képzelőereje táplálja a közönségét. Nem fontos megélni a történetet, amit mesélsz, de millió módja van, hogy megalkosd. Például, lapozz bele egy utazási iroda katalógusába, helyezd a tetszés szerint kiválasztott helyre a legutóbb látott reklámarcot, és hozd kínos helyzetbe; majd képzeld el, hogyan vágja ki magát. Adhatsz mellé pár teljesen abszurd módon oda nem illő másik karaktert is, akiknek szintén adsz egy-egy cselekményszálat, és néhány mondatot. Íme, egy kezdő szituáció – hogy innen hová megy a történet, csakis rajtad múlik.

 Listázz.

 Bármikor, bárhol, bármit nézel, olvasol, rögzítsd azokat az eseményeket, fordulatokat, amik valamiért megmaradtak benned. Ezek a történések mások emlékezetében is nagy eséllyel maradnak meg, sőt, előfordul, hogy az ember csak egy-egy bizonyos esemény miatt emlékszik egy filmre, újságcikkre, vagy akár egy figyelemfelhívó plakátra. Egy ilyen lista elkészítése nem sok erőfeszítés és idő, a végén azonban majdhogynem kimeríthetetlen repertoárral fogsz rendelkezni: ha nem tudod, merre vidd a cselekményed, csak elő kell venni a listád, hogy szemezgess belőle.

 Ne erőltesd, ha nem megy.

 Frusztráló érzés, amikor szeretnél haladni, ám egyszer csak elfogy az ihlet. Légy tisztában azzal, hogy ez teljesen természetes, és nem kerültél máris az első alkotói válságod kellős közepébe.  A legjobb ötletek mindig váratlan pillanatokban érkeznek. Célszerű ilyen esetekre felkészülni: ha más nincs kéznél, jegyzetelj a telefonodba, vagy gyorsan készíts hangfelvételt az ötletedről. Mindig legyen nálad írószerszám és notesz. (Ha nincs, ne ess kétségbe, légy kreatív. Én sokszor az alkaromra, vagy akár papírzsebkendőre is körmölök.) Gyakori éjszakai ihlet, inspiráló álmok esetére tartsd kézközelben a jegyzettömböd és a tollad, például az éjjeliszekrényeden, vagy a párnád alatt. (Ezt a módszert több sikeres író alkalmazza, mint gondolnád.) Amíg a múzsa meg nem lebbenti ezerszínű fátylát előtted, amitől feltöltődik a képzeleted, rendezd a már meglévő anyagod: szelektálj, fogalmazd át, ellenőrizd a helyesírást, jegyezd fel magadnak a következő lépéseket, vázlatolj.

 Légy te a karaktered – és ne fordítva.

 Egy szereplő jellemének kidolgozásához nem kell szakképzett lélekbúvárnak lenni, aki bármikor zsebből kihúz egy-egy személyiségjellemzést. Inkább bújj a bőrükbe. Dolgozd ki magadon a jellegzetes mozdulataikat, arckifejezéseiket. Ne szégyellj tükörbe nézni ilyenkor, hiszen sokat segíthet a leírásukban a konkrét vizualizáció. Ötletforrásnak használd nyugodtan ismerőseid jellemző gesztusait, szokásait is. (Az egyik legjobb barátnőm mindig harsányan, gurgulázva nevet, és gyakran a főhősnők legjobb barátnőit ruházom fel képzeletben ilyen jellegzetes vihogással.)

 Az írás olyan, mint a főzés. A műved egy kondérban rotyog, egészen addig, amíg a megfelelő hozzávalókat meg nem találod, és hozzá nem adod. Ehhez tudnod kell, először is, hogy mit szeretnél enni, aztán pedig azt, milyen a saját ízvilágod, ahhoz pedig azt, hogy mely összetevők illenek egymáshoz, melyek nem. Olykor hagyni kell, hogy kissé összeérjenek az alkotóelemek, addig bármi mással foglalatoskodhatsz. Ha visszatérsz, kóstold, fűszerezd, korrigáld, és máris fogyasztható, tálalásra kész. Véleményem szerint ez a két dolog (mármint a konyhaművészet és a betűvetés) még egyvalamiben biztosan hasonlít: az csinálja legjobban, aki szereti – művelni, és elfogyasztani is.

A fenti írást Dara Girard cikke inspirálta:

http://www.fictionfactor.com/guests/uncommon.html