A szárnyaló írónő

A hazai kortárs irodalom sok kezdő író szemében bevehetetlen várnak tűnik. Ám amint megismerjük Bauer Barbara történetét, azonnal láthatjuk, hogy egy jól kiválasztott és megírt történet, egy igényes kézirat és a kitartás igenis a siker és a népszerűség előszobája lehet. Barbara légiutas-kísérőként dolgozott évekig, de emellett nem hanyagolta a tanulmányokat és az írás is folytonosan jelen volt az életében. Az emlékekből történet született, és útra kelt. A sikert jelzi az azóta megjelent öt regénye, és születőben van a hatodik is.

 slack_for_ios_upload_1.jpg

Olyan eleve elrendelt dolognak érzem az írást az életedben, de milyen volt az írói pálya eleje? Hogy született a Légikisasszonyok című regényed?

Régen dédelgetett álmom a regényírás. Annyira, hogy nem is a Légikisasszonyok az először megírt regényem. Írtam - ahogy mondani szokták - a fiókomnak is. A mai napig ott lapul az én nagy indiánkönyvem, ami ugyan átdolgozásra vár, de egyszer azt is szeretném megjelentetni.
2010-ben, amikor a Légikisasszonyokat írni kezdtem, akkor a lányom hat hónapos volt és nagyokat aludt ebéd után. Gondoltam, itt az idő, most vagy soha! 2012 júniusában pedig már ott volt a könyvesboltok polcán.

slack_for_ios_upload-1.jpg

Hogy jutottál el a könyvkiadásig?

Egy ideig nem foglalkoztatott a kiadás kérdése. Először akkor merült fel bennem, amikor már késznek tekintettem a kéziratomat. Kinyomtattam, javítottam, újra kinyomtattam, beköttettem, szeretgettem, aztán eltöprengtem: hogyan tovább?
Bementem egy könyvesboltba és elkezdtem hasonló stílusú könyvek után böngészni. Összeírtam a kiadókat és a neten is kutakodtam, ekkor már célirányosan a kiadókról olvasgattam, keresgéltem, ki lenne számomra ideális. Két kiadóból is azt a választ kaptam, hogy ne is küldjek kéziratot, mert sosem kerülne rá sor, hogy elolvassák. A harmadik  próbálkozásom után a megkeresett kiadó bekérte a kéziratot, elolvasta, véleményezte. Nem akartam hinni a szememnek, annyi bátorítást kaptam, de a vége az volt, hogy az alapanyagból gyúrjak egy másikat, vegyek ki olyan motívumokat, amik amúgy meghatározó részét képezik a könyv alaphangulatának. Úgy éreztem az nem én és nem az én könyvem lett volna, így elköszöntünk egymástól. Nem tántorított el a negatív kritika, szembesülni akartam a kéziratom okozta reakciókkal, akár a "nem"-ekkel is. Ha kell, dolgozom rajta még egy évet, de legyen olyan, amit valóban akar egy kiadó.
Ezt követően a Jaffa kiadó kérte be a szinopszisom alapján a kéziratot, egy hónap múlva pedig szerződtünk. Volt még vele munka, rengeteg, de együtt gondolkodtunk, a szerkesztőmmel hamar egymásra hangolódtunk. Rengeteget tanultam a munka alatt, élveztem, és fantasztikus volt látni, ahogy a kéziratom kiadásra kész könyvvé növi ki magát.

Több írót ismerek, aki a mű megírását követően hátradől, és önálló útjára engedi azt. Pedig ma már „magától” a legjobb könyv is elsikkadhat. Milyen marketing-folyamatba kapcsolódsz be, mennyi a kiadó feladata? Hogy vagy jelen folyamatosan az olvasók szeme előtt?

Az író alapvetően csendben ír és akár egy évig nem is hallanánk róla, mígnem eljön a nagy nap, a könyvbemutató. Azonban az író-olvasó találkozók, egy-egy blog, honlap, közösségi oldal többet enged megmutatni, ami azt gondolom, erősen a marketing része. Persze nem kötelező szem előtt lenni, de számomra ez egy kölcsönös dolog. Engem feltöltenek az olvasói levelek, vélemények, amikből szerencsére jó sokat kapok. De ehhez megszólíthatóvá kell válni. A Facebook erre kiváló, de a személyes találkozók is. Szeretem megismerni, akiknek írok, persze alapvetően ez lehetetlen, de legalább benyomásom van arról, hogy hová kerülnek a soraim, amik a kiadással szétreppennek az országban.

slack_for_ios_upload-2.jpg

Az ilyen jelenlét számokban, eladási adatokban mérhető?

Nem mérem a marketing eredményét. Az én marketing tevékenységem - bár én inkább PR tevékenységnek nevezném - inkább kapcsolattartásra és kommunikációra épül. A többit a kiadóm szervezi, gondolok itt bemutatókra, riportokra, megjelenésekre, hirdetésekre. Ezek eladással kapcsolatos összefüggéseit nem ismerem, de nem is akarom az írásról elterelni a figyelmemet azzal, hogy ezt megfigyeljem. Persze én is rá-ránézek az eladási listákra és örömmel tölt el, amikor még mindig ott van a regényem a legkeresettebbek között, de amikor ez történik, akkor már javában benne vagyok az új történetben és az sokkal jobban lefoglal.

Bauer Barbara könyvei: http://rukkola.hu/szerzok/10832-bauer_barbara

Papp Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://szerzoikonyvkiadas.blog.hu/api/trackback/id/tr7810416672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.