Gyors és hatékony marketing tipp íróknak

A Codex Group által végzett felmérésben 21.000 könyv születését és utóéletét vizsgálták. Az eredményben azt találták, hogy a legvonzóbb az olvasók számára egy író weboldalában az, ha felajánl különleges, ingyenes és még kiadatlan tartalmakat az arra látogatók számára. Lehetnek ezek a letölthető tartalmak novellák, kihagyott fejezetek, eltérő befejezések, bármi, ami kapcsolható a már megjelent vagy megjelenés előtt álló könyvhöz. A kutatásból az is kiderült, hogy ez a fajta többlet tartalomért áhítozás főleg a nőkre jellemző.

read2.jpg

Ezt üzenném annak a fiatal írónak, aki egykor voltam

Kathy Edens író, aki mára már tanácsadással is foglalkozik, közben pedig regényeket ír. Az idős hölgy mindig író akart lenni, de a környezete sosem bátorította, hogy elérje a céljait, ezért egészen addig, míg megszülettek a gyerekei, nem írta meg a benne formálódó könyveket, könyvelőként dolgozott. Azonban a legkisebb gyermeke születése után úgy döntött, hogy megvalósítja gyerekkori álmát, visszaült az iskolapadba, írást, pszichológiát tanult, majd belevágott az írói karrier építésébe. Utólag boldogan ellátná tanácsokkalfiatal önmagát arról, hogyan váljon íróvá.

 kidwriter.jpg

Tedd fel magadnak ezt a négy kérdést, amikor jelenetet írsz

Jordan E. Rosenfeld, a Make a Scene című könyv írója emelte ki könyvéből azt a négy kardinális kérdést, amit mindenképp szem előtt kell tartani, amikor jelenetírásra kerül a sor. Ezek az alapkérdések segítenek majd eligazodni, amikor a szereplőknek egy új jelenetben kell cselekedniük.

writers-block2.jpg

27 írásgyakorlat, hogy újra szárnyaljon a kreativitásod

Néha kicsit feszegetni kell a kreativitásunk határait, hogy új erőre kapjon, és elárasszon jobbnál jobb ötletekkel, témákkal, sztorikkal. Olykor kicsit megakad a folyamat és csak üres tekintettel bambuljuk a monitort, azt érezve, hogy soha többé nem jut eszünkbe egy szó sem, amit leírhatnánk. Hogy ebből az állapotból minél hamarabb ki tudjunk billenni, remek eszköz, ha naponta elvégzünk egy írásgyakorlatot, amivel mozgásban tartjuk a kreatív energiáinkat. Úgy a legjobb, ha napi edzésnek fogjuk fel, csak nem a bicepszet, hanem az írói izmokat erősítjük vele.

gyakorlat.jpg

Hogyan ne add fel az írást?

Mit tegyél, ha kételkedni kezdesz magadban? Ha azt gondolod, hogy inkább feladod az egészet, nem írsz tovább, nem hiszel már abban, hogy bárkit érdekelne majd a könyved. Szinte minden írónak vannak ilyen időszakai, amikor az önbizalma nincs a topon, márpedig pont az íráshoz arra van szükség, hogy az író magabiztosan vesse papírra a szavakat. Ennek a belső kétkedésnek legyőzésében segít tanácsaival Margaret Dilloway, a Momotoro fantasy sorozat, a How to Be an American Housewife, Sisters of Heart and Snow és egyéb népszerű, díjnyertes könyvek írója. Tapasztalatból beszél arról, ő hogyan lendült túl a legnehezebb időszakon, amikor szíve szerint feladta volna írói álmait.

writerdoubt_1.jpg

7 tapasztalat, amit bárcsak tudtam volna, mielőtt megírtam a könyvem

J. Aaron Sanders a Columbus Állami Egyetem irodalom és kreatív írás professzora. Tavaly jelent meg a Speakers of the Dead című könyve, aminek hatására összeírta azt a hét legfontosabb tapasztalatot, amit jó lett volna, ha már akkor tud, amikor belevágott a könyvírásba.

sanders.jpg

3 technika, hogy tudd, mikor érjenek véget a fejezetek a könyvedben

A regényed írása közben egy ponton muszáj elgondolkodni azon, hogyan tagold fejezetekre a szöveget. Ez nem is olyan könnyű feladat, és nem fordulhatunk a klasszikusokhoz tanácsért, mert mára már türelmetlenebbek az olvasók, nem ülhet le a történet, a fejezetekre tagolás most fontosabb, mint valaha. 

reading-night.jpg

IV. Publio Írói Klub: Boka László könyvkiadásról és a megváltozott olvasási szokásokról

A soron következő írói klubunk vendége Boka László irodalomtörténész, egyetemi docens lesz.

Az ő munkássága több szempontból is érdekes lehet a Hadikba ellátogató vendégeink számára. Nem csupán magas színtű tudás, tudományos igényességgel végzett munka jellemzi, de számos kiállítás, tanulmánykötet és konferencia szervezése fűződik a nevéhez.

bokalaszlo-e1397856527469.jpg

Az OSZK (Országos Széchényi Könyvtár) kiadójának a vezetője és tudományos igazgatója. 

Állj meg, nézz körül és figyelj a jó marketing érdekében

A kisgyerekeknek sokszor mondjuk, hogy úgy menjenek át az úton, hogy álljanak meg, nézzenek körül és figyeljenek. Álljanak meg, hogy lássák, mi van előttük. Nézzenek körül mindkét irányban, hogy biztos nem jön-e autó. És figyeljenek, hogy nem hallanak-e motorzúgást valahonnan. Ugyanez a hármas szabály érvényes a könyves marketingre is Rob Eagar, a Sell Your Book Like Wildfire című könyv írója szerint.

47777993_l.jpg

süti beállítások módosítása