Szórend, gyerekek, szórend!

Nem óhajtom túl sokszor emlegetni, hogy nyelvtanár vagyok, de nyelvtanár vagyok. Hogy lettem az, hogy végzem a dolgom, nem lényeges. Ami fontos, az az, hogy a foglalkozásomból kiindulva tudok nektek néhány támpontot adni a nyelvhasználathoz. Ha pedig írni szeretnétek/írtok, akkor ez nagyon hangsúlyos téma. Nem mindegy, hogyan bánunk a szavakkal.

Filozofáljunk el kicsit a nyelvművelés kifejezésen. Remélem, nem bánjátok, ha egy másik szóösszetétellel hozom párhuzamba, amiben a művelés szintén szerepel. Ez a földművelés. Mindkettőt művelik tehát, a nyelvet, és a földet is. Mindkettőhöz szükségesek bizonyos előkészületek. Fel kell szántani a földet, előkészíteni a vetéshez, aztán pedig elvetni a magokat. Egyszerű, igaz? Bizony. Az írónak a szántás, előkészítés maga az írás, a föld, amibe vet, az pedig a közönsége. Ebbe kell a mondandója magvát elvetnie. A mag az a szó, amit az író használ. A mag pedig csírát vet, és kifejlődik. Ha a földműves kukoricát akar aratni, nem búzát fog vetni. Ezért nem mindegy, miféle magvakat használ. Az író is közvetíteni szeretne valamit, ezért nem mindegy, milyen szavakat használ. Ha nem a megfelelő szavakat, nem megfelelő sorrendben írja le, más lesz az írás eredménye, mint, amit szeretne. Ha pedig már szavakról van szó, nem is csak azok jelentése, vagy a száma a legfontosabb, hanem a rendjük is. Mert a szavaknak van rendje.

 A csodás nyelvünk a kommunikáció elsődleges formája. Legtöbbször azt mondjuk, írjuk, amit mondani akarunk. Ha ez kiegészül élő beszédben metakommunikációval, könnyen megértjük egymást kevesebb beszéddel, korlátozott szóhasználattal. Az írónak azonban nincs ilyen könnyű dolga. Őt csak leírva látják. Neki csak a szavai, és az írásjelek állnak rendelkezésre az információ átadásához. Az az író, aki ezt nem veszi figyelembe, hanyag a közönségével szemben, és elképzelhető, hogy akaratlanul is félreérthetővé, vagy éppen érthetetlenné, zavarossá válik. Az írónak azt kell leírnia, amit le akar írni. További szavakkal kell árnyalnia a már leírtakat, ha az élő beszéd hiányát, a hangsúlyt érzékeltetni akarja. Elsősorban azonban, megfelelő sorrendben kell, hogy szavait a papírra vesse.

A fentiek példázásához összesen 3 szót fogok használni, az adott mondatnak megfelelő alakjaikban. Ezek a következők: nincs, gyerek, ő. Adott tehát egy harmadik személy, akinek nincs utódja. Hogy tudok ebből a 3 szóból variációkat, és komplett cikket hozni nektek? Nos, így:

Nincs gyereke. (Standard nyelvhasználat, helyes szórend. Egyszerűen közöljük a tényt, hogy utódtalan a személy.)

Gyereke nincs. (Standard nyelvhasználat, helyes szórend. Ennek a harmadik személynek nincs utódja, de azt sugallja, valami más van neki. A mondat után szinte kiabál egy de, ami után megtudjuk, mije van, ha már gyereke nincs.)

Neki nincs gyereke. (Standard nyelvhasználat, helyes szórend. Ennek a harmadik személynek nincs utódja, de a mondat azt sugallja, valaki másnak van, és várnánk a továbbiakban, hogy kiderüljön, kinek van.)

Nincs gyereke neki. (Nevezzük rusztikus szórendnek. A neki a mondat végén teljesen felesleges.)

Nincs neki gyereke. (U.a. A neki szükségtelen.)

Írás közben az utóbbi stílust, ha lehet, mellőzzük. A botlások elkerülésére a legjobb módszer, ha magadat korrigálod. Írd le a friss ötleteid, majd egy kis idő elteltével olvasd csak vissza önmagad, így sokkal szembetűnőbbek lesznek a fogalmazásbeli, szórendbeli hibák. 

Jó munkát kívánok!