Tényszerűből a burleszkbe

Előző cikkünkben azt a gyakorlatot jártuk körbe, hogyan lehet az írói stílust váltogatva különböző érzelmi állapotokba hozni az olvasót. Szót ejtettünk arról, mennyire fontos, hogy színesítsük az írást, hiszen az általunk használt jelzők, melléknevek, határozók adják meg azt a hangulatot, amelyet az olvasó köré igyekszünk teremteni.

Kép forrás: mookseandgripes.com

Vettünk ezt követően egy kiindulási pontot: egy teljesen átlagos, rövid történetet, melyet tényfeltáró leírássá varázsoltunk. Ennek a jellegzetessége az volt, hogy semmiféle légkört nem kreáltunk, hiszen, bár jelzőket használtunk, a tényszerű közlésmód elvette ezek hangulatát, és inkább a funkcionális jelentésükre tette a hangsúlyt.

Tetszés szerint lehet azonban a stílust variálni, hiszen a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt. Nézzük, hogyan lehet ugyanabból a kurta írásból bohózatot fabrikálni.

A kétballábas

Karesz nyolc perccel hét óra után esett ki a kávézó ajtaján. Lenézett a bűnös cipőfűzőre, és magában dohogott:

- Anyuka mindig mondta, tanuljalak meg rendesen bekötni, mert így járok!

Féltérdre ereszkedett, hogy megregulázza a komisz madzagot. Csodák csodájára, elsőre sikerült! Lábat váltott, hogy a másikat is ellenőrizze. Ekkor cseverésző nők követték az ajtón. Megálltak. Egyikük éppen Karesz földre helyezett, papírpohárban gőzölgő kávéja köré pakolta bokaláncos, tűsarkúba préselt virgácsait. Hősünk kétségbeesett!

- Mégis, hogyan nyúlhatnék be egy idegen nő lábai közé? - gondolta.

Ezt az álláspontot azonban megfontolta, amikor a hölgyemény helyezkedni kezdett, és rózsaszín miniszoknyás farát kis híján Kareszunk arcába nyomta. Akárhányszor megpróbált az itala után nyúlni, a szégyentelen fehérnép mindannyiszor megmozdult, és ő ijedten kapta el a kezét. Pár sikertelen kísérlet után a nő végre arrább tolta a hátsóját, és a térdeplő, frissítő nedűje felé nyúlkáló figuránk láthatóvá vált a tűsarkús szintúgy lepcses szájú, ledéren öltözött barátnője számára.

- Piszok disznó! - sivította, és a következő pillanatban kézitáskája már Karesz feje búbjáról pattant vissza. A két liba sértődötten viharzott el, ipsénk pedig boldogan ragadta meg itókáját. Kiegyenesítette zsibbadt térdeit. Az órájára nézve mosolya lehervadt: amíg a bokaláncos a kávéja fölött topogott, az ő busza elment. Lecsüggesztett fejjel vette tudomásul, hogy ismét gyalogolhat a munkahelyére. A héten már harmadszor.

Útközben gyermeki csodálattal szemlélte a lefagyott ónos esőtől tükörsimává vált utakat. Jobban tette volna pedig, ha maga elé néz! Anyuka újabb intő figyelmeztetése jutott eszébe, amikor egy utcasarkon befordulva belefutott a szembejövő járókelőbe. Kareszunk papírpohara szétrepedt a váratlan, nagy lendületű ölelkezés kellős közepére kerülve, tartalmát pedig villámgyorsan elnyelték az öltönye szövetszálai. A másik gyalogos villogó szemeket meresztve ment tovább. Kávéban tocsogó, balszerencsés barátunk magában morgott:

- Ez valami folyadéktaszító csodaruhát hord. Hogy lehet, hogy egy csepp sem került rá?

Abban sem volt biztos, hogy nem volt-e a másiknál is legalább egy liter ital, mert ennyi nem férhetett el az ő kis papírpoharában. Kabátja alatt barnára színezett ingben folytatta útját. Karjait furcsán oldalra tartotta menet közben, mintha láthatatlan dinnyét cipelt volna a hóna alatt, mert kellemetlen érzése támadt, ahogy a nedves ruha rátapadt. Muris látványt nyújthatott, mert mindenki felfigyelt rá.

Két utcával odébb egy szomorú szemű kutyusba botlott. Na, nem szó szerint, csak meglátta. Szíve meglágyult, és gondolta, megörvendezteti az éhező kis jószágot az ebédre szánt szendvicsével. Lábai ekkor keltek önálló életre a tükörjégen, és egy különös charleston parkúr után hasra vágódott. A kutya, fütyülve a szendvicsre, személyes támadásnak vette a szélsebes elfekvést, és vinnyogva elmenekült. Peches emberünk beletörődve helyezte orcáját a hűs talajra. Onnan nézte, ahogy elgurult ebédjét egy autó kerekei trancsírozzák szét, és tiporják a jégrétegbe.

Ha még jobbat kerekítenél a történetből, ne habozz kommentben megírni a cikk alatt!