Elsőkönyves sikersztori

Totth Benedekkel vendégelőadóként találkoztam egy általa vezetett kreatív írói kurzuson, közvetlen humorával és kedves szerénységével egyértelműen a menő oktatók közé tartozott. Holtverseny című regényével a 2015-ben először átadott Margó-díj nyertese, irodalmi berkekben viszont sokkal régebben mozog műfordítóként és szerkesztőként. A Margó-díj mögött álló komoly szakmai zsűri a kortárs irodalom támogatását tűzte ki célul, olyan elsőkönyves szerzők kiemelésével, akik mernek megütni egy szokatlan hangot, tudnak újat mutatni műfaji megközelítésben, hangulatban, sztoriban, írástechnikai megoldásokban és ez komoly olvasottsági sikerekre predesztinálhatja őket későbbi köteteikben is.

Benedek bátor. Nem csak azért, mert hál’ istennek – hosszas dilemmázás után - végre mer írni. Bátor, mert a Holtverseny alaptörténete és nyelvezete közel sem a megszokott kategória. A beszélgetésünk apropójául szolgáló idei Margó-díj jelöltjei közt több szerzői kiadású kötet is szerepel, ezzel kapcsolatban mesélt Benedek a saját írói indulásáról, a kezdetekről és a kortárs irodalmárként végzett munkáról.

Hogy született az első regényed?

A Holtversenyt közel tíz évig írtam, hosszabb és még hosszabb megszakításokkal, közben műfordítóként dolgoztam, és lefordítottam kb. 30-40 regényt meg egy csomó minden mást. Az írásaimat először mindig a feleségem olvassa el, aztán a barátaim, így volt ez a Holtversenynél is. Szerencsém volt, mert bár rengetegszer elakadtam, mindig volt, aki bíztatott, hogy folytassam. Ezt a tíz évet úgy írtam végig, hogy semmi garancia nem volt rá, hogy a kiadókat is érdekelni fogja a regény. Szóval igazából magamnak írtam, és sokáig nem is foglalkoztam azzal, mi lesz a sorsa, hogy megjelenik-e egyáltalán. Szerintem ez elég fontos szempont, hogy amikor az ember írni kezd, önmagáért csinálja, amit csinál, és ne foglalkozzon semmi mással, olyan témát válasszon, olyan könyvet írjon, amit akkor is be akarna fejezni, ha tudná, hogy biztosan nem jelenik meg. Először meg kell írni a könyvet, utána ráérsz gondolkodni, hogy mit kezdjél vele. 

Hogy jutottál el a könyvkiadásig? Sima vagy buktatós volt a kiadóig vezető út? Korábban te magad is a Jaffa Kiadó szerkesztője voltál. Gondolom, ez azért megkönnyítette a dolgodat.

Az, hogy a könyvkiadásban dolgoztam, szintén nem jelentett semmi garanciát arra, hogy a regényem bárkit is érdekelni fog, de nyilván könnyebben tudtam kapcsolatot találni a kiadókhoz. Viszont az is biztos, hogy önmagában az, hogy valaki ismer valakit egy szerkesztőségben, nem elég ahhoz, hogy megjelenjen a könyve. Baráti alapon manapság nem nagyon szoktak kiadni semmit. A Magvető akkori igazgatója, Morcsányi Géza azt mondta, lát fantáziát a Holtversenyben, de azt is hozzátette, hogy szerinte még nincsen kész a regény. Nagyon jó szempontokat mondott, és megbeszéltük, hogy dolgozom még a szövegen, aztán, ha úgy érzem, elkészült, újra elolvassa. Egy évvel később, mikor megállapodtunk, hogy megjelenik a könyv a Magvetőnél, újabb körök következtek, mert még mindig lehetett kalapálni a szövegen a szerkesztők javaslatai alapján. Ez így elég macerásnak tűnhet, de az igazat megvallva, nagyon élveztem a dolgot, rengeteget tanultam belőle. Mindent egybevetve nagyjából tíz évvel az alapötlet megszületése után került a könyv a boltokba. Nem tagadom, baromi jó érzés volt kézbe venni a kötetet.

Itt véget ért a szereped, vagy továbbra is teszel lépéseket a könyved sorsának egyengetésében?

Szerintem a kiadók szeretik, ha egy szerző beáll a könyve mögé - elmegy a felolvasásokra, könyvbemutatókra, interjúkat ad - de van ellenpélda is: nem egy - elég sikeres - könyvet ismerünk, ami álnéven jelent meg. Mondjuk nem ez az utóbbi a jellemző. Mielőtt a Holtverseny megjelent, megbeszéltük a kiadóval, hogy vállalom, ami ezzel jár, az interjúkat, a felolvasásokat. Megmondom őszintén, nem számítottam ekkora érdeklődésre, és kellett egy kis idő, hogy megszokjam a nyilvánosságot, de mivel szinte kizárólag pozitív tapasztalataim voltak-vannak, egy pillanatig se bántam meg. A legrosszabb, ami egy könyvvel/szerzővel történhet az a csend, amikor azt érzed, hogy hiába haltál bele a regényedbe, nem foglalkozik vele senki, de azért azt is jó észben tartani, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz, amit írtál. Sajnos nagyon sok jó könyv tűnik el a süllyesztőben, megmagyarázhatatlanul.

A Margó-díj után egyre népszerűbb és ismertebb lettél a könyves körökben, meg azon túl is. Tudsz profitálni ebből íróként? Nem anyagilag gondolom, hanem érzed azt, hogy egyszerűbb az utad? 

A díjak furcsa dolgok, mert egyrészt az irodalom nem lóverseny, másrészt ezekkel a díjakkal olyan publicitást kaphat egy-egy – vagy, mint a Margó-díj esetében több – könyv, amit másként nem nagyon lehet elérni. Természetesen nagyon örültem a Margó-díjnak, de azért sokszor eszembe jutott, hogy a többi negyvenvalahány elsőkönyves, akit jelöltek, ugyanúgy végigszenvedte a regénye megírását. A Holtverseny már a Margó-díj előtt is viszonylag sikeres kiadványnak számított, de a díj nagyot lökött az ismertségén, és persze az eladásokon is.

Mennyire érzed fontosnak az írói oldal vagy honlap működtetését?

Ami az online-önmarketinget illeti, nem igazán vagyok otthon benne. Egyszer hirtelen felindulásból csináltam egy szerzői FB-oldalt, oda néha szoktam ezt-azt posztolni, de alapvetően inkább írni szeretek, és sajnálom az időt ezekre a dolgokra. Persze vannak szerzők, akik nagyon profin menedzselik magukat, és ez biztosan meglátszik az eladott példányszámokon, de én nem igazán értek ehhez, és nincs türelmem kitanulni a szakmát.

Az idei jelöltek nyilván tűkön ülnek az izgalomtól, hogy ki nyeri a Margót. Ez tényleg egy kiemelkedő indulási lehetőség, de a többiek, az elsőkönyvesek lelkes tömege hogyan vértezze fel magát lelkileg az irodalmi játszótéren?

A kezdő íróknak semmi másra nem kell koncentrálni, csak a készülő könyvre, még ha sokszor teljesen reménytelennek tűnik is a helyzet. Az első regény megírása hőstett, még akkor is, ha a kézirat a végén fiókban marad. Ahhoz, hogy ezt meg tudd csinálni, nagyon kell szeretni írni.

Papp Kata interjúja