Grafomán őrült vagy…Ne add fel!

Hónapokon át csak írtál, írtál, szépítgetted, javítgattad a kéziratodat. A munkahelyeden bárgyú mosollyal bólogattál, miközben a karakterábrázolás állomásain agyaltál naphosszat. Szabadságra mentél, de tengerparti heverészés helyett a félig besötétített szobában ütötted a klaviatúrát, mert az álmod nem hagyott nyugodni. A grafománia nagy úr…

A regény véghajrájában a család ki-ki alapon csak hideget vacsorázik hetekig. Ki-ki amit talál magának a hűtőben. Gyermekeid csak sunyítva mernek elosonni a dolgozószoba ajtaja előtt, a párod már meg sem próbál úgy tenni, mint akit más is érdekel az életben a főhősöd katarzisán kívül, neked meg fel se tűnik, hogy leckekikérdezés közben a matektanárt az antihős nevén említed. A műved végleg elnyelt. És ez így van rendjén. Az utolsó enter után bátran elengedted a kéziratodat, amikor úgy érezted, indulnia kell. Kiadót találtál, lektoráltattál, szerkesztővel konzultáltál, grafikussal egyeztettél. Többször is. Egy olyan útra léptél, aminek nincs vége a könyved megjelenésével, mert ott kezdődik csak igazán a kaland. Már ha annak fogod fel.

De tudom én, hogy egyszer csak elérkezik a menetrend szerinti mélypont. A nap, amikor beijedsz. Mert olyan sötét híreket olvasol a könyvterjesztésről is, és a kezdeti fellendülés után kevésbé fogy a könyved. Különben is miről írj? És amit eddig írtál? Az vajon értékelhető?  Az emberek olvasnak még egyáltalán valamit?  Sötét fantáziádban az olvasottsági mutató végleg kihal, az irodalom meg átlépett a világtérkép határán és eltűnt.

Ez az a pillanat, amikor először is aludj az egészre egyet. Másnap hagyd a fenébe az írást, és maxold ki az önjutalmazást. Irodalom még véletlenül se legyen benne!! Ha ezzel kész vagy, adj magadnak időt. Beszélgess inspiráló emberekkel, tájékozódj kultúrával foglalkozó honlapokon a kortárs helyzetről és ne temesd magad, ha véletlenül nem tartozol a 37 közismert kortárs magyar író/költő közé, inkább vértezd fel magad, mert akármikor azzá válhatsz te magad is. Jó, ha tudod, hogy a legnagyobbaknak is vannak kétségeik: mélypontok a megtorpanó értékesítés, a következő könyvkiadás vagy esetleg a hiába várt ihlet miatt. Ezek természetes bukkanók. De ha ide eljutottál, az azt jelenti, hogy foglalkozol az írnivalóddal, megküzdesz a szokásos dilemmákkal, a sugallatból kézzel fogható kiadvány vált és te járod az írók kicsit sem szokványos útját. Ez az a pont, ahol nem szabad megtorpanni, mert a tehetséged úgyis utat tör magának, ha erre vagy hivatott.

És hogy lásd, mennyire nem vagy egyedül, nézzük meg Dsida Jenő dilemmáját! (Egyébként nehéz volt választani abból a gazdag kínálatból, amit a nagy irodalmárok alkotói válságukban alkottak… komoly ellentmondás, de ha akkor feladják, betölthetetlen űrt jelentett volna a hiányuk.)

Dsida Jenő:
Miért vagyok kedvetlen?

Mert már megint jönnek azok a fellegek,
megint eső lesz.
Megint sár lesz és ólmos ködburok
a lélek körül.
Éjszaka megint fennülhetek ébren,
hallgatni, amint a végnélküli eső
paskolja a falakat és zubognak a csatornák.
Megint, megint és már nem is remélem,
hogy vége lesz.

Valahová el akartam utazni tegnap,
egy kis felfrissült lélekremegésre,
Nápolyba, vagy nem tudom hová,
ahová egy életben csak egyszer megy vonat.

Aztán sokszor olyan buta kis ötperceken,
sokszor csak pillanatokon múlik
az ilyesmi, a napsütés,
a jólszületés, az igazi élet,
minden.

Nem találom a lelkemet sehol.
Aztán már meg is jött a köd,
már megeredt a gyűlölt permeteg.
Bemegyek a szobámba, becsukom az ajtót,
behúnyom a szememet.

... Magam előtt látom egy távoli vonat
motollázó sok kerekét,
hallom élettel-teli, ütemes zakatáját
s a mozdonnyal szembegurul a sínen
egy forrón felkelő,
óriási Nap...

Papp Kata