27 rendhagyó tanács kezdő íróknak. 2. rész

Három éve írtam az első könyvemet, azóta megjelent a hetedik is, mind szerzői kiadásban. A három évem a munka és család mellett, a könyveim mindennapi menedzselésével telik, e faladatokat folyamatosan váltogatom, mikor mit kell tennem. 

A sorozat első részét itt találjátok.

kep_iroi_tanacsokhoz_4.jpg

Egyre - másra keresnek meg írótársak, hogy segítsek, adjak nekik ötleteket abban, hogy hogyan induljanak el íróként? 

Mire figyeljenek? 

Mit kell tenniük annak érdekében, hogy könyvük, a szakmai oldaluk sikeresebb legyen, hogyan szervezzenek író-olvasó találkozót, hogyan képviseljék magukat?

10. A rosszindulatú kommentelőkkel, irigyekkel, trollokkal sem a mindennapi életben, sem a közösségi médiában nem kell foglalkozni, sőt egyenesen tiltani őket, mert nagyon megkeserítik az ember életét. Ha egy adott csoportban valaki kitámad, hogy "ki vagy te, soha nem hallottuk a nevedet, minden hülye itt hirdeti magát", akkor tudni kell a helyén kezelni a dolgot. Ha megpróbálnak eltaposni, köszönd meg, állj fel és menj tovább. Az igazi harcosok így tesznek.

11. Vitás kérdésekben először a csoport adminnak kell szólni, akinek a dolga az ilyen helyzeteket rendezni, az illetőt helyre rakni. Ha nem működik az ilyen "békéltető testület" ügy, akkor le kell vonni a konzekvenciát. Kilépni a csoportból, vagy olyan helyet, közösséget keresni, ahol az ember jól érzi magát, tanul, fejlődik és el tud fogadni egészséges szakmai kritikát, tanácsot. Lásd az alábbi esetet. 

12. Csak profikkal dolgozz, ami a könyved megjelenését, kül- és belcsínjét illeti. Ilyenek a tehetséges grafikus, a jó tördelő, szerkesztő, korrektor. Ha nincs rá pénzed, de van ilyen ismerősöd, akkor cserébe felajánlasz valamit: reklámozod őt a szakmai blogodon. Ha író, akkor elolvasod és véleményezed a könyvét, ha blogger is, akkor kap egy példányt a megjelent könyvedből. De, ha a grafikus jó barátod és épp nem tudsz fizetni neki, de van egy kisgyereke vigyázol egy-két órát a gyerekére minden héten, hogy a könyveden tudjon dolgozni. Ha van egy jó szakmai program, akkor meghívod, vagy akár egy finom munkaebédre, ami alatt meg tudod beszélni vele a szakmai részleteket. Az ebédet vagy te főzöd, vagy te fizeted.

13. A kiadó grafikusával, vagy a sajátoddal bannert, fejlécet csináltathatsz az oldaladhoz. Ez azért jó, mert ezzel is alátámasztod a profizmusodat és a könyved, könyveid ügyét. Időnként feltöltesz magadról előnyös képeket, azt szeretik az olvasók.

14. Könyvebemutatókra kell járnod és rendezned is kell ilyeneket. Ezek lehetnek a helyi könyvtár, kávézó, étterem, múzeum, bármilyen kicsi, lényeg, hogy befogadjanak, de felajánlod, hogy adsz példányt és a vendégeid fogyasztanak ott valamit. Jobb esetben egy könyvtár megveszi a példányaidat, de ez ritka szerencsés eset. Nem mindenhol kérnek pénzt tehát a helyszínért, nézz körül a környezetedben, kerületedben, faludban, városodban, hogy van-e olyan kávézós, éttermes barátod ismerősöd, aki szívesen "befogadna". Fontosak még a személyes kapcsolatok. Visszamehetsz a volt iskoládba könyvbemutatózni, a városodba, ahol születtél, a helyi könyvtárba és/vagy művelődési házba. Az adott helyszínen mindig más a hallgatóságod, persze ez függ az összetételüktől is, de néha jobban szeretik, ha az "író sztorizik" és rövid részeket ad elő a könyvéből. 

15. A pénz, az mindig pénz marad, amikor már minden "ingyenes" lehetőséget kimerítettél. Valamennyi kis pénzt muszáj befektetned, ha pénzt akarsz keresni. Így rendelhetsz 20 példányt kezdetnek a kiadódtól, nyomdádtól és abból rendezel egy könyvbemutatót felolvasással. Előtte facebook eseményt hozol létre és hónapokig kampányolsz. Ehhez hozzátartozik riportok készíttetése bloggerekkel, újságírókkal. Utóbbiakkal vigyázz, néha szószátyárok és kiforgatják a szavaidat. Tehát szűrni, szelektálni kell.

16. Könyvesbolti terjesztést intézhetsz egyedül is, de ahhoz neked meg kell venned a könyveket és bizományba leadni. Azt tudnod kell, hogy a legtöbb bolt, csak eladás után fizet neked. És elég szép százalékot vonnak le, olyan 50-60%-ot. Ez még mindig jobb, mint a műkereskedelmi haszon, ahol a műalkotásokra sokkal többet tesznek rá. A kiadón keresztül is kérheted, de akkor kb. egy 500 példányos darabszámot meg kell finanszíroznod és akkor ők letárgyalják neked a Libri, Líra vagy más bolthálózatok felé az értékesítést.
17. Önbizalmat nem tudok helyetted beléd önteni, ezt neked kell kialakítani magadban és fejben tudni, hogy pontosan mit akarsz. Ha nincs konkrét elképzelésed, terved, akkor bele se vágj, mert sok kudarc fog érni. Ha tudod pontosan, akkor is fog sok kudarc érni, ezt nem lehet megúszni, de ugyanannyi öröm is. Érdemes mindennap listázni a teendőidet, füzetet vezetni az elvégzendő feladatokról, már napokkal előtte megírni az előtted tornyosuló feladatokat, napi bontásban, pontokba szedve. Este érdemes kipipálni, hogy ebből mit sikerült megvalósítani és mit nem. 

 

18. Ha pedig már nagyon elborítanak a napi munkák dobj félre mindent: aludj egy nagyot, menj el fagyizni, ülj ki napsütésbe, találkozz egy régi, kedves baráttal, hívd meg a szüleidet ebédelni, vidd el a kutyát sétálni, fuss, ússz, biciklizz, rollerezz a gyerekeddel, társaddal, vagy sportolj barátokkal, menj moziba, kiállításra olyanokkal, akiknek hasonló az érdeklődésük. 

Kocsis Nagy Noémi

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerzoikonyvkiadas.blog.hu/api/trackback/id/tr1211705203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása