Mint lelkes olvasó és író, magam is gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy egyes kezdő írók csak nagyon felületesen dolgozzák ki a karaktereiket. Általános szabály, hogy míg a főszereplőkre nagyobb hangsúlyt fektetünk, addig a mellékszereplőket kevésbé kell kibontanunk, csak akkor, ha valamilyen fontosabb szerep jut neki a történetünk vagy sorozatunk során.
Sajnos, sokszor én is azon kapom magam, hogy a kitalált karaktereimet csak alap szinten írom le – többnyire a magasság, szemszín, hajszín és testalkat kerül terítékre. Később, amikor a kézirat elkészül, és belépek a „szerkesztési” fázisba, előkerülnek a különböző karaktertesztek, amik segíthetnek, hogy sokkal élőbb karaktereket hozzunk létre. Mert ugyanis a történet szempontjából az egyik legfontosabb, hogy olyan karaktert hozzunk létre, ami megragad az olvasó fejében, akivel tud azonosulni, akiért tud izgulni, különben a történetünk nem ér semmit. A főszereplők testesítik meg az írásunkat, a szavaink általuk öltenek testet.
A történetünk választott főszereplője nagyban befolyásolhatja az írásunkat, illetve az olvasó kapcsolatát a történettel. Az író feladata az, hogy a főszereplő által hasson az olvasó hangulatára, érzelmeire, érzéseire, és ehhez elengedhetetlen, hogy az olvasó szinte lássa maga előtt a szereplőt, ne csak vizuálisan, hanem ismerje őt, tudja, hogy az egyes helyzetekben a főhős milyen döntéseket hozna, milyen gondolatok járhatnak a fejében egy váratlan helyzetben.
Ahhoz, hogy élő szereplőket alkossunk meg, nem elég csupán a fizikai tulajdonságokat kitalálnunk főhősünknek. Hiszen, hogyan várhatjuk el egy olvasótól, hogy ezek alapján még harminc-negyven oldal után is emlékezzen az adott karakterre? Természetesen, ki kell hangsúlyoznom, hogy nem elég, ha a szemszín-hajszín-testalkat-magasság négyes ismertetésével le is tudjuk a karakterábrázolást. A leírás nem lehet túl hétköznapi, mert abból nem sok minden derül ki, és ezek a jellemvonások nem hozzák közelebb az olvasót a karakterünkhöz, így úgy tűnik, mintha csak egy kartonból kivágott figura lenne.
Ha ezt a néhány szabályt és tippet betartod, akkor egészen biztosan sokat javíthatsz az írásodon.
A karakterprofil létrehozása
Amikor én elkezdek egy történetet írni, mindig azzal indítok, hogy nyitok egy új dokumentumot és az összes fontosabb szereplő és mellékszereplő nevét, fontosabb tulajdonságaikat, fizikai megjelenésüket leírom vázlatosan. Ez egyrészt nem csak azért hasznos, mert később bármikor elő tudom kapni, ha nem lennék benne biztos, hogy korábban milyen színű is volt a karakterem szeme, hanem azért is, mert így segít jobban kidolgozni az egyes karaktereket.
Például nagyszerű arra, hogy összehasonlítsd az egyes szereplőket, és ha kell, kedved szerint alakíts rajtuk. Egy történetben nem szerencsés túl sok hasonló szereplőt választani, mert az olvasó esetleg összekeverheti őket, ráadásul, ha fontosabb szerepet szánsz neki, akkor az olvasó nem fog rá emlékezni. Nagyon jó példa Tolkien, Martin vagy Rowling szereplői, akik szintén egytől egyik külön, elő személyiségek, akiket még akkor is felismernénk, ha csak néhány mondatos leírást kapnánk róla.
A minap elkezdtem újraolvasni a Harry Potter köteteket, és felfedeztem, hogy Rowling egyes szereplőket már sokkal korábbi kötetekben elkezdett kibontani vagy megemlíteni, mielőtt azok fontosabb szerepet kaptak. A Tűz Serlegében már megismerkedhetünk Bellatrix Lestrange alakjával, akit az írónő nem is nevezett néven, de most újraolvasva egyértelmű a leírás és a viselkedése alapján, hogy kiről is van szó. (A karakter egyébként fontosabb szerepet csak a következő, Főnix rendje című kötetben kap.)
„A harmadik fogoly egy dús, fényesfekete hajú, hosszú szempillájú boszorkány volt; ő olyan öntudatosan húzta ki magát, mintha királyi trónon ülne, nem pedig a vádlottak padján.”
Később a viselkedéséből is egyértelműen kiderül, hogy kiről van szó:
„A fiú társai némán felálltak a helyükről. Ekkor a fekete hajú boszorkány felpillantott Kuporra, és odakiáltott neki:
– Eljön a nap, amikor a Sötét Nagyúr visszatér, Kupor! Küldjön csak minket az Azkabanba, mi ott is megvárjuk! A Sötét Nagyúr visszanyeri hatalmát, eljön értünk, és megjutalmaz minket! Egyedül mi maradtunk hűségesek hozzá! Egyedüli mi indultunk a keresésére!
A fiú megpróbálta lerázni magáról a dementorokat, dacolva az iszonyú csuklyások jeges, bénító erejével. A fekete hajú nő büszkén kivonult a teremből, mit sem törődve a hallgatóság gyűlölködő morajával.”
Ha látjuk magunk előtt a karaktert, akkor kezdjünk el jegyzetelni, hogy vajon milyen személyiség ő, kezdjük el különböző helyzetekben elhelyezni és jegyezzük fel, hogy a karakter hogyan, miként viselkedne egyes szituációkban. Néha sokkal többet mond el egy karakterről, hogyan viselkedik, mint az, hogy éppen milyen ruhát visel.
Fókuszban a különleges jellemvonások
Mint említettem, nem elég, ha a karakterek általános jellemzőket kapnak, mindenképpen kell egy olyan plusz információ, ami esetleg jobban leírja a jellemét, vagy esetleg megkülönbözteti őt a többiektől. A tényszerű információ nem elég, a részletekben rejlenek a lehetőségek. Ha egy karakternek zöld szemet választanánk, tovább színesíthetjük, ha valamilyen egyedi melléknevet választunk mellé. Hasonlíthat pl. a borsó, az erdő vagy a smaragd színéhez.
Akár meríthetünk saját életünkből vagy a környezetünkből. Kérdezd meg önmagadtól, hogy mi az első dolog, amit észreveszel másokban?
Különös tekintettel figyeljünk fel hegekre, régi sérülésekre, tetoválásokra, ékszerekre, piercingekre, amik szintén sok információval szolgálhatnak. De ugyanilyen árulkodó az öltözködés, hogy milyen stílusú ruhákat hord (márkásakat vagy esetleg turiból öltözködik), visel-e jellegzetes ruhadarabokat, pl. kalapot, nyakkendőt.
Hoztam egy újabb példát a Harry Potter és a Tűz serlege című kötetből. Figyeljétek meg, hogy Mr. Kuport milyen leírással mutatja be nekünk az írónő, tényleg magunk előtt látjuk az alakját.
„Ebben a pillanatban egy varázsló hoppanált a tábortűz mellett. Megjelenése olyan hatást keltett, mintha hirtelen megszületett volna a fűben heverésző, csíkos taláros Ludo Bumfolt tökéletes ellentéte. Barty Kupor egyenes gerincű, méltóságteljes tartású, javakorabeli férfiú volt. Makulátlan öltönyt s hozzá elegáns nyakkendőt viselt. Rövidre vágott, deres hajában a választék szinte természetellenesen egyenes volt, s vékony kefebajszát mintha vonalzó mentén nyírta volna. Tükörfényesre suvickolt cipőjén nagyítóval se lehetett volna porszemet találni. Harry nyomban megértette, miért lelkesedik annyira ezért az emberért a szabályimádó Percy: az érvényben lévő rendelkezések mugli öltözéket írtak elő, s Mr. Kupor oly mértékben eleget tett ennek az elvárásnak, hogy egy bankigazgató is elbújhatott mellette. Harry biztosra vette, hogy Kupor külseje még Vernon bácsit is megtévesztené.”
Kerüljük a kliséket
Gyakran választhatunk költői képeket, hogy lefessük karaktereinket, viszont fontos megjegyezni, hogy a hasonlatokon és a metaforákon kívül is van élet. Érdemes másfajta eszközöket is használni, ahelyett, hogy a gyakran ismételt, és már-már kliséssé váló leírásokat használjuk. Szerencsésebb kihúzni a szövegből olyan mondatokat, mint félénk, mint a bárány, bátor, mint egy oroszlán, bőre, mint egy babáé stb. A klisék nem segítenek sokat, hogy az olvasó elképzelje maga előtt a szereplőt, mert annyira beleépült már a köznyelvbe, hogy az olvasó csak egyszerűen átsiklik rajta.
Hogy más példákat is hozzak, mint a HP sorozat:
„A testvérek gyülekezete kört formált körülötte: valamennyien teljes díszben, báránybőr kötényt, övet és fehér kesztyűt viseltek. Nyakukban az ünnepi ékszerek, melyek drágakövei, mint kísérteties szemek ragyogtak a félhomályban.” – Dan Brown: Az elveszett jelkép
„Furcsamód azt érezte, hogy a félelme elszáll, mint egy szúnyograj a szélben, és helyét átveszi a kíváncsiság.” – James Dashner: Az Útvesztő
„Grover könnyű célpont. Vézna gyerek. Ha valami bántja, sír. Biztos bukott már pár osztályt, mert hatodikos létére már csupa pattanás, és az állán szakáll pelyhedzik. Ráadásul rokkant. Életre szóló felmentést kapott tornából, mert a lábizmaival nem stimmel valami. Furcsán jár, mintha minden lépés fájna neki, de ne dőlj be ennek! Látnod kellene, hogy tud futni, amikor a menzán húsoschilis tortilla van ebédre.”- Rick Riordan: A villámtolvaj
"Ullman alacsony volt, kényeskedve, fürgén mozgott, ami igen jellemző az apró termetű és kövérkés emberekre. Hajában a választék egyenes volt, sötét öltönye szolid és megnyugtató. Bátran forduljon hozzám minden problémájával, sugallta az öltöny a fizető vendégnek. Az alkalmazottakhoz kurtábban szólt: Jó lesz, ha tisztességesen dolgozik. Gomblyukában piros szegfűt viselt, talán azért, hogy az utcán senki se tévessze össze Stuart Ullmant a helybéli temetkezési vállalkozóval." - Stephen King: A ragyogás
folyt. köv.
források:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.