Magyarországi nyomdászok 1. Huszár Gál

 

Örömmel látjuk, hogy követitek, olvassátok a betűtörténeti cikkeket. A korábbi nyomdász és könyvtörténeti témákért kattints az alábbi cikkekre is. Hogyan írtak elődeink 2., Hogyan írtak elődeink 3., 7 érdekesség a kódexektől Aldus Manutiusig, Eddig semmit nem tudtál a betűkről. Vagy a legutóbbi kettő: Hess András budai nyomdájában és A Teleki Téka. Ma egy érdekes protestáns nyomdásszal ismerkedünk meg, aki ha úgy vesszük a szerzői kiadás egyik jeles alakja, abban a tekintetben, hogy nyomdát létesített a prédikációi és más egyházi iratok megjelentetéséhez. 

huszar_gal_portreja_a_debreceni_szobor_reszlete.jpg

Huszár Gál portréjának a részlete. A szobrot Ohmann Béla készítette 1938-ban. Anyaga bronz, Debrecenben áll. 

Milyen nemesi családok támogatták a könyvnyomtatást Magyarországon? 

Nádasdy Tamás országbíró, kinek Sárvár-újszigeti udvara, a Dunántúl legjelentősebb művelődési központja volt a XVI. században. 

Ebben az időszakban Huszár Gál nyomdáját Komjáton, a Forgách család támogatta.

e_image3117.jpg

Melius Juhász Péter: Magyar prédikációk, készült Debrecenben 1563-ban miután Huszár Gál már távozott a városból. Hoffhalter Rafael metszete. 

Hoffhalter Rudolf dunántúli könyvnyomdáját Bánffy Miklós, Zala megye főispánja és Zrínyi György támogatta.

A Batthyány család Németújváron, az Erdődyek Monyorókeréken, Nádasdy Ferenc Sopronkeresztúron működött.

Bornemisza Péter nyomdáját, a reformációra áttért magyar főurak támogatták.

huszar_gal_szobra_debrecenben_ohmann_bela_bronz_1938.jpg

Huszár Gál szobra. Alkotó: Ohmann Béla, 1938, anyaga: bronz, helyszín: Debrecen. 

Tévedések Huszár Gál személyével kapcsolatban

Mielőtt alaposabban belenéznénk ennek a rendkívül izgalmas életű nyomdász működésébe, két dolgot tudnunk kell. Az összes könyve, munkássága a magyar protestáns egyházak minden későbbi kiadványának, énekes könyvének az alapja.

Vagyis az általa kiadott könyvek, mind a lutheri (lutheránus), mind a helvét (kálvinista) irányban hatottak. 

Továbbá a szakirodalom az ő személyét hajlamos a "vándortipográfus" jelzővel illetni, mert sokat költöztette a nyomdáját és nagyszámú háza népét, családját, egyik városból a másikba. Az igazság ezzel szemben az, hogy folyamatos támadásoknak, üldöztetésnek volt kitéve, eretneknek kiáltották ki és ezért menekülniük kellett. 

...a hitért, kitartó reformátori és nyomdászi munkálkodásááért rengeteg üldöztetést kellett szenvednie" Ádámi János

magyarorszagi_nyomdak.jpg

A XVI. századi Magyarország nyomdászműhelyei. 

Huszár Gál nyomdájának működése 1558-1577 között

Tudjuk, hogy Mátyás király halálával, 1490-től és különösen a Mohácsi vész miatt, 1526 után sokáig nem létesült semmilyen könyvkiadó és nyomda Magyarországon. Ahhoz már nemesi felajánlások és finanszírozások kellettek, hogy egy-egy tipográfus működni tudjon. 

Huszár Gál "szakmáját tekintve" eredetileg prédikátor volt. Óváron (Magyaróvár) szolgált lelkészként 1554-től, Miksa főherceg birtokán, aki jóindulattal volt a protestánsok iránt. 

Nyomdászatot Bécsbe ment tanulni Hoffhalter Raffaelhez 1557-től. 

philipp-melanchthon-1537_idosebb_lucas_cranach_festmenye.jpg

Philipp Melanchton (1490-1560) humanista, teológus, reformátor. Idősebb Lucas Chranach festménye, 1537. 

1558-ban Huszár Gál nyomdát vásárolt, amelyhez párfogóitól kapta kölcsön a pénzt, egyébként ő a reformáció melanchthoni ágát képviselte. A wittenbergi Philipp Melanchton (1490, Bretten-1560, Wittenberg), aki német reformátor, teológus és Luther Márton munkatársa volt. 

A nyomdászokat támogató Nádasdy Tamás nemes, korábbi Sárvár-újszigeti nyomdájának néhány könyvdíszét is meg tudta szerezni Huszár Gál, így kiegészült a készlete. 

giuseppe_arcimboldo_festmenye_i_miksa_es_csaladja.jpg

Miksa főherceg családja körében. Giuseppe Arcimboldo festménye. 

Óváron

A XVI. század közepére Magyaróvár lakóinak többsége protestánssá vált. Ebben az időben telepedett le a városban Huszár Gál a tudós lelkész és nyomdász.

1555-ben megalapította Magyaróvár első iskoláját, és tanított Mosonban is. Nyomdájából három jelentős vallási, irodalmi mű került ki, s itt kezdett hozzá híres protestáns énekeskönyvének elkészítéséhez is, amit azonban a zaklatások miatt Debrecenben fejezett be. Óváron lelkészképző iskolát nyitott, a feltételezések szerint későbbi munkatársa Bornemisza Péter is tanítványa volt. 

Óvárra Bécsből visszatérve folytatta református lelkészi munkáját, amelyet a megfelelő vallásos könyvekkel tudott kiegészíteni, mert már rendelkezésére állt a nyomda. A pártfogója Miksa főherceg volt, akinek a tulajdonában álló területen dolgozott. Neki ajánlotta művét.

1558 április 1-én adta ki első könyvét, amely három prédikációt tartalmazott. Az első nyomtatásban megjelent magyar nyelvű prédikációs könyv. 

huszar_gal_portreja.JPG

Huszár Gál metszetes portréja.

A nyomdász élete egyáltalán nem volt egyszerű. Irigye Oláh Miklós, Ferdinánd királynál feljelentette, aki egy ideig eltiltotta a könyvnyomtatástól. Azonban Huszár Gál nem engedelmeskedett neki és 1559-ben is nyomtatott könyveket. Ekkor vádolták meg eretnekséggel, ezért sürgősen távoznia kellett Óvárról és Kassára ment.

Óváron már korábban elkezdte nagy munkáját A keresztényi gyülekezetekben való isteni dícséreteknek a nyomtatását, amelyet itt fejezett be. A mű rendkívüli fontossága abban rejlik, hogy minden magyar protestáns, azaz evangélikus és református ének, vagy hasonló kiadvány forrása. 

Óváron készítette az első, néhány finom, ornamentális díszítésű iniciáléját. Ezeket a díszeket, amikor később elmenekült, magával vitte Kassára, Debrecenbe, majd Bornemisza felszerelésbe.

mosonmagyarovar_castle.jpg

Mosonmagyaróvár, a vár felülnézeti képe. 

Kassán 

Mielőtt Kassára került volna, élete komoly veszélyben forgott, mert a pozsonyi és a győri káptalan és a környkék katolikusai üldözték. 

Ezért latin nyelvű levéllel fordult Kassa tanácsához 1560. február 26-án kérvén az áthelyezését. A válasszal a kassai tanács nem sietett, de végül is megérkezett a válasz a hivatalos meghívóval. Ide már egész családját és nyomdáját is költöztette, mert 1560 március 20-tól itt töltötte be protestáns lelkészi állását.

Azonban a püspöki székhelyhez itt is közel volt, ezért a katolikus befolyás itt is mindent megtett, hogy eltávolítsák, ebben Oláh Miklósnak volt nagy szerepe. 

Terve volt tehát, hogy Huszár Gált mindenáron lehetetlenné teszi s jelentést küld Ferdinándnak Huszár kassai működéséről.  D. Nagy Sándor

 

huszar_gal_a_keresztenyi_gyulekezetben_valo_istenes_dicseretek_es_imadsagok_1574_komjati.jpg

A keresztényi gyülekezetekben való isteni dícséretek és imádságok csodálatos nyomtatott iniciáléi. Készült 1574-ben Komjátiban Huszár Gál munkája. 

Debrecenben

Kassáról menekülnie kellett, ezért Debrecenben telepedett le. Itt fejezete be énekeskönyvének nyomtatását 1561-ben, amelyhez az Óváron már használt díszeit és betűit használta. A debreceni nyomda legfontosabb nyomtatványai közé tartozott tehát Huszár Gál Énekeskönyve, amit Óváron kezdett, Kassán folytatott és Debrecenben fejezett be.

Első kiadványa volt ez Debrecenben, majd ezután Szent Pál apostol leveleinek magyarázatát adta ki, amelyet Melius Juhász Péter írt. 1562-ben távozott a városból.

Énekes könyvek

Az isteniszteletek fontos kelléke a zsoltáros könyv, amelyet a szertartás alatt a hívek használnak. Huszár Gál kettő darab énekeskönyvet is nyomtatott. Az egyiket 1559-ben nyomtatta Óváron, a másikat 1574-ben Komjátiban. Az énekeskönyv illusztrálására szedett kottákat alkalmazott. 

Kottás énekeskönyve is készült, amit több száz évi lappangás után, az 1970-es években találtak meg és egyetlen példánya ismert. A kiadvány végén Huszár Gál feltüntette, a nyomtatás kezdetének városát Óvárt.

bornemisza_peter_ot_kotetes_predikacioinak_otodik_zaro_kotet_cimlapja_1579_sempte.jpg

Bornemisza Péter öt kötetes Prédikációinak - Ötödik, záró kötet címlapja. 1579. Az alulírott szöveg szerint Sempte-Detrekőn fejezte be 1579-ben, Huszár Gál készletének egy részével, amit magával vitt. 

Komáromban

1562-ben került a városba, miután nyomdász felszerelésének egy részét maga mögött hagyta Debrecenben. Itt, mint lelkész működött, de azzal kapcsolatban nem maradt forrás, hogy Komáromban bármit is kiadott volna. 

Komjátiban

1573 az az évszám, amikor megint "hallunk" róla, mint lelkészről és mint tipográfusról. Nyomdászként a debreceni készletének egy részét használta. Itt adta ki Bornemisza Péter prédikációinak első kötetét.

Huszár Gál és Bornemissza Péter a fellelhető források szerint egy, öt kötetből álló prédikációs sorozatot adott ki, ami önmagában is nagy munka, de ez nem zárja ki azt, hogy lehettek még közös kiadványaik. Ehhez társultak a szerzővel abban, hogy Bornemisza vásárlással kiegészítette Huszár Gál nyomdai készletét.

Amikor a nagy munka megjelent a nyomdászati felszerelést szétosztották. A könyvben használt díszek azonban korábbiak voltak, például a Sárvár-Újszigeti nyomdából. 1574-ben Bornemisza Péter az egyházi munkája miatt Semptére költözött, ahova a készlet egy részét magával vitte. 

k_ev_konyv_huszar_gal_enekeskonyv_az_eros_varunk_az_isten_elso_magyar_forditasaval.jpg

Huszár Gál: Erős várunk az isten. Énekeskönyv, kotta. 

Horgonyos nyomdászjegy

Ez a bizonyos jel a felszerelésének a részét képezte és 1561-től kezdődően - 1577-ig megtalálható a különböző kiadványokban. A legutolsó dátum már Pápához köthető, mely városban már fia Huszár Dávid működött folytatva apja mesterségét. 

az_elso_debreceni_nyomtatvany_cimlapja.jpg

Huszár Gál debreceni nyomdájának első kiadványa. Szent Pál apostol levelei, 1561. A jól látható horgonyos nyomdászjeggyel. 

Huszár Dávid

Huszár Gál fia Dávid folytatta apja mesterségét Komjátiban, miután megörökölte. Nem csak a nyomdát, de a lelkészi hivatást is folytatni kellett.

Ő adta ki a A keresztényi hitről való tudománynak summáját. Ez egy református katekizmus és első írása. Ezután jelent meg a Herczegszőlősi kánonok latin és magyar nyelven. 1577 után már nincs semmiféle nyoma a Huszár kiadó, nyomda által kiadott könyveknek. A kiadóról sem rendelkezünk további információkkal. 

Kocsis Nagy Noémi

Felhasznált irodalom

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerzoikonyvkiadas.blog.hu/api/trackback/id/tr6212028467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása