A karaktered arcai

Egyre nagyobb teret hódítanak az Ismerd meg a karaktered - féle bejegyzések, amelyek lényegesen megkönnyítik a dolgodat. A karakterek adják a történeted velejét, a lényegi részt. A szereplőid alakítják a mesét, tőlük függ, hogyan zajlanak az események, hisz őket befolyásolják.

A karaktered fejlődik a történeted során, minden csak róla szól, hozzá vezethető vissza. Egy korábbi cikkemben is említettem már a főhősöd személyének kérdését, és ez a bejegyzés szintén a karaktered megismerését veszi alapul, csak egy picit másabb szemszögből.

winter-1472915_960_720.jpg

A karaktered arcai

A karakterednek kétféle arca van, az egyik, amit a világ lát belőle, amit az embereknek mutat, a másik pedig, amit csak önmaga ismer. Az egyik arcra hat a befolyás, a környezet és a megfelelési vágy, a másikra jó esetben semmi. A saját magunk felé közvetített arc reményeink szerint teljesen tiszta és nem mocskolja be semmi, hiszen magunknak hazudni és magunk felé álarcot viselni felesleges időpazarlás.

A karaktereid is ugyanúgy viselkednek, mint a valódi emberek. Vannak kapcsolataik, érzéseik, elvárásaik és céljaik. A belső arcukat nem ismeri a környezetük, csak az író és az olvasó. Nekünk íróknak az a feladatunk, hogy pontosan tudjuk közvetíteni a belső és a külső arcot is az olvasó felé. Meg kell neki mutatnunk a szereplőnk teljes lényét, így jobban meg tudja érteni az eseményekre adott reakciókat. A logikai felépítés és a koherencia a műved alapja.

A világ felé mutatott arc

Ismerned kell annyira karakteredet, hogy meg tudd határozni a világ felé mutatott arcát. Ha készítesz egy leírást arról, hogy milyen is a szereplőd, fogalmazd bele, milyennek látja a környezete. Mit gondolnak róla a barátai? Milyennek vélik a szembejövő emberek az utcán? Mi a véleménye a családjának, netán a fel-felbukkanó mellékszereplőknek?

Ezzel gyönyörűen kialakul egy teljes kép arról, milyen a szereplőd külső arca. A karakterfejlődés értelmében ez is változni fog a történet során. 

Ha teljes egészében látod magad előtt a külső képet, könnyebben tudod mozgatni a mellékszereplőket is. Jobban rá fogsz érezni, hogy nekik mit kell reagálniuk a főhősöddel szemben, hogyan kell fordulniuk felé.

Továbbá, jobban bele tudod élni magad abba, hogyan reagáljon Ő az adott szituációra, helyzetre, ha éppen a külső arcát viseli.

A karaktered megismerése azért fontos, hogy hitelesebb sztorit csikarj ki a tolladból. Egy visszahúzódó, halk szavú lány, nem dühönghet fennhangon, őrült módjára, ha csendesnek alkottad meg.

A belső arc

A belső arc teljesen kézenfekvő, hisz ez nyilvánul meg a főhősöd gondolataiban, monológjaiban. Ez az igazi énje, a valódi személye. A belső vívódásokat, a döntéseket és bizonyos reakcióit is jobban tudod vizualizálni, ha ismered ezt a belső világot.

A belső és a külső arc folyamatosan csatázik egymással. Saját tapasztalataidból is ismerős lehet, amikor egy-egy döntésnél nem tudod mit lépj. Nem tudod, hogy a külső arcodat mutasd, vagy inkább a belsőre hallgass és felfedd magad.

Gyakran észre sem vesszük ezeket a küzdelmeket, mert teljesen alapvető a jelenlétük. Ugyanolyan kézenfekvőek, mint a saját gondolataink, amikre szintén akkor figyelünk, ha próbáljuk őket megregulázni. Ha jobban figyelsz magadra, felismerheted a saját külső és belső arcod csatáját.

Tartsd szem előtt a műved valósághű mivoltát, illetve hitesd el az olvasóval, hogy akár a kitalált világod is a valóság egy kis része! Vidd bele a személyiséged, inspirálódj, légy egyedi és nyitott a fejlődésre!

Ha pedig könyvkiadáson gondolkodsz, vedd fel velünk a kapcsolatot!

A bejegyzés ihletője

A bejegyzés trackback címe:

https://szerzoikonyvkiadas.blog.hu/api/trackback/id/tr2611662538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása