A legtöbb író nem főállásban ír, hanem bizony hétköznapi, néha unalmas munkát végez nap közben. Sokukat pont ez motiválja arra, hogy az írásban éljék ki minden kreatív energiájukat és teljesedjenek ki a könyveiken keresztül. Most pár kedvenc írónkat vettük górcső alá, hogy mit dolgoztak az íráson mellett, mielőtt beindult az írói karrierjük.
Vasárnapról - vasárnapra megszokhattátok, hogy mindig betűtörténeti cikkel jelentkezünk. Lévén húsvét vasárnapja, most a blogot is aktualizáljuk az ünnephez.
Ebből az alkalomból húsvéti témájú könyvekkel, kicsiknek szóló kifestőkkel, felnőtteknek való, az ünnephez kiadott cd-vel, melyen gregorián dallamok hallhatóak, kis locsoló versikékkel és régi húsvéti témájú képeslapokkal szeretnénk teljesebbé tenni ezt a napot.
Az írás fizikailag és érzelmileg is megterhelő munka. Nincs varázspor, amitől könnyebbé válna hirtelen, vannak viszont remek tanácsok, amiket ha megfogadsz, könnyíthetsz a saját dolgodon. A tapasztalat szülte Ivan Dimitrijevic tanácsait íróknak, érdemes rá hallgatni.
publiopublishing készítette ezt a képet.
Abban mind egyetértünk, hogy ha azt akarjuk, hogy az olvasók elolvassák a könyvet, akkor annak érdekesnek kell lennie. Nemcsak a történettől válik érdekessé, hanem attól is, ahogy megírod azt a történetet. Hoztunk pár tippet, hogy hogyan teheted letehetetlenné a könyved.
1964 óta a költészet napját József Attila születésnapján tartjuk. Ünnepeljünk kedvenc verseinkkel:
előadja: Reviczky Gábor
Előadja: Csuja Imre
Előadja: Sinkovits Imre
Előadja: Latinovits Zoltán
Előadja: Bodrogi Gyula
A németalföldi nyomdászatnak a XVII. században komoly hagyományai voltak, többek között a Plantin-ház működése volt érdekes Antwepenben. A gazdasági előretörés, a jólét békés és megbízható anyagi feltételeket teremtett a fejlődéshez.
A korabeli Hollandia legfontosabb jellemzője a gazdaságból kiinduló kulturális átalakulás volt. Ennek eredményeként a könyv a városi civilizáció részévé, tömegcikké vált, mert mindenki olvasni akart, aki adott magára a polgárosodott társadalomban.
A kézműipari nyomdákból sok nyomdagéppel dolgozó manufaktúrák váltak, amelyek tekintettel voltak a korabeli igényekre és az átmeneti betűtípus kikísérletezésével igyekeztek kiszolgálni azt.
A XVII. században a legismertebb könyvkiadó és nyomtató ház az Elzevir családé volt. A mai napig van ilyen könyvkiadó, ami tudományos szakkönyvekkel foglalkozik, nekik dolgozott a híres betűmetsző, Christoffel van Dyck is.
Az Elzevir család legismertebb nyomdászjelvénye.
Apróságokon múlnak a nagy dolgok. Pár olyan írói szokást érdemes bevésni az agyadba (vagy kitenni az íróasztalodra, hogy mindig szem előtt legyen), amikkel fejlesztheted magad, hogy egyre jobb íróvá válj.
Elindult a Publio Írói Klub a Hadikban. Az első irodalmi estünk vendége, Finy Petra, író-kőltő, a kortárs ifjúsági és gyermekirodalom egyik legkiválóbb írója volt.
2008. óta jelennek meg könyvei, összesen 28 kötet, melyek többsége gyerekkönyv. Két felnőtt verseskötetét (Histeria grandiflora, FISZ 2006., Folyékony tekintet, Libri 2013.) és egy regényét adták ki (Madárasszony, Libri 2012.).
Petra könyveit a kortárs grafikusok legjobbjail illusztrálták, tervezték.
Többször nyert gyermekkönyv-pályázatokon és részesült a NKA alkotói-ösztöndíjában, Lackfi Jánostól pedig megkapta a Nizzai-kavics díjat.
Az írónő beszélt a könyvkiadásról és arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a fiókból a könyvesboltok polcaira kerüljön az elkészült könyv. Az előadás után kötetlen beszélgetés következett az írónővel és a Publio Kiadó munkatársaival.
Stephen Grant a könyve írása közben ébredt rá arra, hogy milyen terápiás hatása van számára, hogy újra át kell élnie a heroinos élményeit az írás miatt. A történet megírása és magánkiadásban megjelentetése segített neki abban, hogy lezárja életének azt a sötét korszakát, amivel hosszú évek óta küzdött. Az ő története is azt bizonyítja, hogy egy könyv megírása milyen sok értéket rejthet magában.
“Mindegy, hogy hat hónapja, vagy hat éve heroinozol, a kezdet kezdetétől veszélyes és sötét világba lépsz, ami egyre csak sűrűbbé válik, ahogy folytatod a kábítószerezést. 19 éves voltam, amikor először kipróbáltam az anyám halála után és 23 évesen döntöttem úgy, hogy leszokom róla. Rövid ideig tartó függőség volt ugyan, de ahhoz pont elég hosszú, hogy fenekestül felforgassa az életemet. Láttam, ahogy egy közeli barátom a szemem láttára hal meg túladagolás miatt, és rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik már sosem tudják meg, milyen életet élhettek volna heroin nélkül. A függőségem miatt sorra hoztam a rossz döntéseket, akkor értem el a mélypontot, amikor egy cellában ébredtem valamelyik börtönben. Ez volt az a pont, amikor rájöttem, nem folytathatom tovább.
Miután eldöntöttem, hogy leszokom a heroinról, jobb lett az életem. Nem volt könnyű folyamat, de a végén én győztem.
Új barátokat találtam, újra felvettem a kapcsolatot a régi barátokkal és a családommal, visszamentem az egyetemre, jó munkát szereztem, elvettem életem szerelmét feleségül és Brazíliába költöztem. De mindig ott motoszkált bennem az érzés, hogy meg kell osztanom másokkal életem legsötétebb időszakát és a küzdelmemet a heroinnal. Csak sokáig nem volt annyi erő bennem, hogy szembenézzek ezzel a korszakommal. Túlságosan féltem, hogy mit gondolnak majd rólam és a könyvemről az emberek. Évekig vívódtam a saját kétségeimmel és újra meg újra átírtam a kéziratomat, amíg készen álltam arra, hogy a világ elé tárjam a könyvemet. Nem kerestem fel kiadókat, én magam adtam ki magánkiadásban a történetemet The Hero in Me címmel. A személyes gyötrelmeimet át tudtam fordítani valami kreatívvá a saját stílusom és a saját szabályaim szerint.
A történetemet nem saját tapasztalatként, nem visszaemlékezésként írtam, hanem egy fiktív főszereplő, fiktív helyszínen éli át az eseményeket a lapokon. Azzal, hogy nem én magam voltam a középpontban, nem én voltam a főszereplő írás közben, segítettem magamnak a felszabadulásban. Félelem nélkül tudtam szembenézni a főszereplőn keresztül a legmélyebb gondolataimmal, és megengedtem neki, hogy a saját döntéseit hozza meg. A főszereplőm kiindulópontja ugyanaz, mint az enyém: elveszti az édesanyját, majd beleszeret egy heroinfüggő lányba. El kell döntenie, hogy saját magát vagy a szerelmét menti meg. A nagy kérdés, hogy vajon elég erős-e a szerelem ahhoz, hogy egy függőséget megállítson, folyton ott lebeg a főszereplő fölött. Mi a jobb: elmerülni a drogok világában vagy simán csak elsétálni és otthagyni a függő lányt?
Nehéz volt számomra, hogy újra átéltem írás közben a történteket, a legsötétebb helyzeteket is elő kellett ásnom magamból, de közben kiderült, hogy számomra ez terápiás hatással bírt. Ez is egyfajta művészetterápia, aminek a segítségével végleg le tudtam zárni magamban ezt a borzalmas életszakaszt.”
